8 sztár, akik teljesen más néven látták meg a napvilágot Jól ismerjük őket. Vagy mégsem? Hiszen még az igazi nevüket sem tudjuk sok esetben. Következzenek a legérdekesebb nevet változtató hírességek.
17 dolog, amit nem tudtál Hollywood aranykorának nagy színésznőiről Hollywood aranykorába sokan visszavágyunk egy-egy film megtekintése után. Ezek a színésznők aztán tudnának róla mesélni.
A Downtown Abbey írója elárulta, miért halnak meg a történet szereplői Azt hihetnénk, azért tűnnek el egyes szereplők, mert meglepő fordulatokra van szükség, pedig nem így van.
Minnie egér most először vehet fel nadrágot Minnie új ruháját ráadásul nem más tervezte az ünnepi alkalomra, mint Stella McCartney.
A TikTok szerint a haj megtanítható az öntisztulásra. De tényleg működik? És ha valóban működik, jó egyáltalán a fejbőrnek, ha hagyjuk öntisztulni?
Erre születtek: Heidi Albert és IMRIK közös dalban mondják el, hogy a zenéért élnek A kivételes tehetségű dalszerző-énekesnő, Heidi Albert és a Spanyolországban is népszerű DJ, IMRIK egy új közös számmal és egy mozgalmas klippel jelentkezik.
Csak 30 perc, és újra vadonatújnak érezzük a kedvenc kanapénkat Ugyanez igaz a kedvenc párnázott székünkre vagy fotelünkre is.
Omlós, citrommázas csirkecomb hideg napokra Gyorsan elkészítheted, ráadásul a csirkecombot általában mindenki szereti. Hering András, a Nosalty főszerkesztője citrommal és gyömbérrel bolondította meg a receptet.
Kik Kamilla hercegné gyerekei és hogyan élnek? Nem volt zökkenőmentes a gyerekkoruk, mostanra azonban úgy tűnik, megtalálták a helyüket a világban Kamilla hercegné gyerekei, Tom Parker-Bowles és Laura Lopes.
3 megúszós pohárdesszert cukor- és gluténmentesen is Most akkor sem kell elfordulnod, ha vigyázol a vonalaidra, sőt nyugodtan nézz ide, ha épp rád tör az édességvágy: mennyei pohárdesszertjeink között te is találsz olyat, amit lelkifurdalás nélkül megehetsz!
Ezt jelenti, ha folyton ugyanabba a számba botlasz Veled is megesett, hogy úton-útfélen egy bizonyos számba botlottál? Lehet, hogy ideje megnézned, mit üzen neked.
„Megkérhetem az exemet, hogy törölje a pucér képeimet?” Vannak dolgok, amik az adott pillanatban jó ötletnek tűnnek, később viszont kiderül, hogy életünk egyik legbutább döntése volt ilyet tenni.
4 ok, amiért nemcsak finom, de kifejezetten egészséges is a pattogatott kukorica Persze nem mindegy, hogyan készítjük el.
Szinglik életveszélyben: a sok szakítás és az egyedüllét növeli a rák kockázatát Bármennyire is szeretnénk úgy látni, hogy egyedül is lehet boldog az ember, az egészségnek nem tesz jót a szingli életforma.
Válogatós a gyerek? Lehet, hogy evésproblémája van! Ha kizárólag bizonyos színű ételeket eszik meg a gyerek, esetleg undorodik az étel állagától, lehet, hogy komolyabb problémáról van szó.
Ütős rockkal tér vissza a The New York Times által is elismert Karin Ann A szlovák popsztár, a kelet-európai Z generáció és a LGBTQ-közösség egyik idolja, Karin Ann sikeres debütáló lemeze után egy új, rockosabb dallal jelentkezik.