Ezért szereti a bőrünk a kannabiszt
Annak ellenére, hogy néhány évvel ezelőtt még a legtöbben zavartan és félve ejtettük ki ezeket a szavakat, napjainkban egyre gyakrabban halljuk és olvassuk a kannabisz és CBD kifejezéseket. Megnéztük, mit érdemes tudnunk a szépségipar új kedvencéről, a sok éven át tiltott növényként ismert kenderről.
Így spórolj időt a főzéssel!
A karantén alatt különösen nagy fejtörést okozhat a családoknak a mindennapos sütés-főzés, hiszen a digitális oktatás miatt sok gyermek kiesett a központi étkeztetésből. Minden nap főzni nagyon macerás és időigényes, arról nem is beszélve, hogy komolyabb tervezést igényel, és hamar kifogyhatunk az ötletekből. Így hozhatjuk ki a maximumot otthon a főzésből.
„A férfi közösülni akar, rögtön, még ma este; a nő férjez akar menni”
Az 1937-ben megjelent Nemi életünk című könyv annyira polgárpukkasztónak számított, hogy Németországban a rendőrség betiltotta azt, és minden példányát megsemmisítették. Ez a bizonyos könyv végül az 1950-as években Magyarországra is eljutott, a következőkben ebből hoztunk el néhány súlyos részletet.
Siker határokon túl: Griga Judit divattervező
Versenyszerűen műkorcsolyázott, majd külföldi tanulmányai alatt érte a felismerés, hogy divattervező szeretne lenni. Azóta kapszulakollekciókat készít, lokális alapanyagokkal dolgozik a zero waste jegyében. Stílusa letisztult, mégis karakteres. Griga Judittal, a The Rest Is Secret márka alapító-tervezőjével beszélgettünk.
A vasárnapi apukák egyre inkább apák akarnak lenni
Bár a válások száma csökkenő tendenciát mutat, Magyarországon még mindig magas a számuk, és különválás esetén a gyerekek nagy része az anyához kerül. Vagyis nagyon sok a gyermekeitől különélő apa. Pedig az apák egyre inkább részt vesznek a gyermekeik életében.