Így lehet 2023 az eddigi legjobb éve az egyes csillagjegyeknek

2022. október 11.
2022-ből már mindenkinek elege van. Ha a maradék két és fél hónapot legszívesebben kihagynánk az évből, nézzük meg, mit tartogat a 2023-as év a csillagjegyünknek, és mit tanácsol a sztárasztrológus, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az előttünk álló esztendőből. Hátha tényleg jobb lesz.

Sokan vagyunk, akik nem várják meg az újévet azzal, hogy terveket, álmokat és célokat fogalmazzanak meg a 2023-as évre, ami nem csoda, hiszen mindannyian erősen reméljük, hogy annál, amit 2022 hozott, csak jobb lehet. Patsy Bennett sztárasztrológus is megnézte, mit tartogatnak a csillagok a következő évre az egyes csillagjegyeknek, hogyan hozhatják ki a legjobbat a következő évben, mire építsenek a munka és a szerelem frontján.

2023-horoszkop-asztrologus

Kos

Új fejezet nyílik a Kos csillagjegyűek szerelmi életében 2023-ban. Ha egyedülállók, ez megváltozhat április táján. A párok új célokat keresnek, új közös kalandokat, talán egy nagyobb utazást is érdemes tervezgetniük. Ha viszont eltávolodtak egymástól, 2023 a szakítás éve lehet számukra. 

Karrierfronton érdemes proaktívnak lennie a csillagjegy szülötteinek. Áprilistól június közepéig különösen jó lehetőségeik adódhatnak a munkában. Még saját magukat is meglephetik, mennyit fejlődtek.

Bika

A szingli Bikák számára ez egy remek év lehet arra, hogy új embereket ismerjenek meg, akik jó hatással lehetnek az önbizalmukra, különösen május közepén lesz erre remek lehetőségük. A párok számára az április lehet nehéz hónap, amikor az érzelmek felkorbácsolódnak. A konfliktusokban különösen tapintatosan kell eljárniuk, ha nem akarják, hogy olyan dolgok történjenek, melyeket később megbánnak.

A csillagjegy szülötteinek karrierje egyenesen ível felfelé 2023-ban, májusban új inspirációt találhatnak, amitől még nagyobb lendülettel vetik bele magukat a feladataikba, ami stabilitiást és kiteljesedést hoz a Bikák számára. 

Ikrek

Az év első negyedévében az Ikrek élvezik a társasági életet. Ha egyedülállók, számos kalandban lehet részük, egészen addig, míg nyár elején nem találkoznak valakivel, akivel komolyra fordulhatnak a dolgok. A párkapcsolatban élők igazi hullámvasutat élhetnek meg 2023-ban, a szakítás is benne van a pakliban a csillagjegy szülöttei számára.

A karrierjükben túl sok kockázatot vállalnak a következő évben, ami akár jól is elsülhet, hiszen bátraké a szerencse.

Rák

Rögtön 2023 januárja jó alkalmat kínál a Rákok számára, hogy a szerelmi életük felpezsdüljön, akár párkapcsolatban élnek, akár egyedülállók. Májusban és júniusban jó lehetőségei lesznek a csillagjegy szülötteinek, hogy feljebb kapaszkodjanak a munkahelyi szamárlétrán, az új kollégák segíthetnek nekik jó döntéseket hozni.

Oroszlán

Meglepő ember fűszerezi meg a csillagjegy szülötteinek szerelmi életét. Egy múltbeli kapcsolat kaphat új értelmet és új célt 2023 közepén. A párkapcsolatban élők számára most jöhet el a megfelelő időpont a gyermekvállalásra.

Az első negyedévben új nézőpontból tekinthetnek az Oroszlánok karrierjükre, így megláthatják azt a lehetőséget, ami anyagi sikerrel kecsegtet.

Szűz

A csillagjegy szülöttei semmi másra nem várnak 2023-ban, csak békére, harmóniára és stabilitásra. Ez igaz a szerelmi életükre és a munkahelyükre is. Sokkal produktívabbak lehetnek a Szűz jegyűek jövőre, ami köszönhető annak is, hogy megtalálják a belső békéjüket és képesek lesznek megélni a pillanatokat, nem akarnak feltétlenül irányítani.

Mérleg

2023-ban kulcsfontosságú döntéseket kell hoznia a csillagjegy szülötteinek. Áprilisra kristályosodnak ki a lehetőségeik, amik a stresszes időszak végét jelenthetik. A karrierjükben és a magánéletükben is nagy változások várhatók, de boldogabbak lehetnek az év további részében.

Skorpió

Több energiát kell fektetniük a csillagjegy szülötteinek párkapcsolatukba 2023-ban, ha azt akarják, hogy működjön. Májusban juthat olyan pontra a szerelmi életük, amikor komoly döntést kell hozniuk. Már meglévő kapcsolatuk új szintre léphet, ha egyedülállók, váratlanul köszönthet be a szerelem az életükbe. 

A munkában is komoly döntések várhatnak a Skorpiókra 2023-ban, a csillagok együttállása sikerrel kecsegtet, ám ehhez új dolgokat kell megtanulniuk. Ne zárkózzanak el a változástól.

Nyilas

Ha hiányzik a szerelem az életükből, tavasszal köszönhet be a szerelem a Nyilasok életébe a következő évben. Ez a már párkapcsolatban élők számára is olyan időszak lehet 2023-ban, amikor új élmények fűszerezik meg a kapcsolatukat. 

A munkahelyükön nagy szükségük lesz a bölcsességükre, 2023 tavaszán számos változás történhet a stabilnak hitt munkahelyeken is. 

Bak

Régimódi elveket vallanak a párkapcsolatról és szerelemről a csillagjegy szülöttei, ami nem biztos, hogy 2023-ban is megállja a helyét. Főleg, ha meg akarják tartani szerelmüket. Lehet, hogy az elengedés lesz a mindenki számára kielégítő döntés. 

2023-ban elkerülhetetlen lesz a változás a karrierjükben is. Muszáj lesz megszoknia a Bakoknak a gondolatot, hogy a fejlődéshez szükség van a megújulásra időnként.

Vízöntő

Ha családot terveznek, 2023 lesz az az év, amikor a legváratlanabb dolgok is megtörténhetnek a csillagjegy szülötteivel. Ez igaz a karrierjükre is, ám ehhez a napi rutinjukon is változtatniuk kell majd. Ha képesek új motivációt találni, maguk mögött hagyhatják a múltat, ami gyakran lehúzza a Vízöntőket.

Halak

Csodás év vár a Halakra a szerelemben. Csak vigyázzanak, hogy ne mindig a rózsaszín szemüveg mögül nézzék a világot, mert elfelejthetik az élet apró örömeit értékelni a nagyok mellett.

A munkahelyükön változások várhatók 2023-ban. Ha ügyesen lovagolják meg az új irányt, akár jól is kijöhetnek az átszervezésekből.

Forrás: Stylist.co.uk Fotó: Getty Images

Olvass tovább!