17 dolog, amit nem tudtál Hollywood aranykorának nagy színésznőiről

2022. január 30.
Hollywood aranykorába sokan visszavágyunk egy-egy film megtekintése után. Ezek a színésznők aztán tudnának róla mesélni.

Hedy Lamarr és a technológia

Az osztrák–amerikai színésznő a második világháború alatt George Antheillel feltalált egy olyan kommunikációs rendszert, ami rádióhullámok segítségével akadályozta meg, hogy valaki lehallgathassa a haditengerészetet a torpedók irányításakor. Ez lényegében a wifi, Bluetooth és GPS alapját képező technológia első lépése volt. Noha végül nem használták a rendszert és Lamarr zsenialitását lényegében évekig nem ismerték el, később számos díjat nyert. 2014-ben, 14 évvel halála után került be a jelentős szabadalmakkal rendelkező mérnököket és feltalálókat elismerő National Inventors Hall of Fame-be.

Hedy Lamarr

Katharine Hepburn vs. Hollywood

Hírnév ide vagy oda, a múlt században csúcsokat döntögetett a szexizmus: az RKO Radio Pictures amerikai filmgyártó vállalat azt akarta, hogy a négyszeres Oscar-díjas színésznő szoknyát viseljen a vásznon, ezért konkrétan elrejtették előle a nadrágját. Hepburnnek több sem kellett, egészen addig fehérneműben járkált, amíg vissza nem kapta a nadrágját.

Katharine Hepburn

Hattie McDaniel, az első színes bőrű Oscar-díjas

1940-ben Hattie McDaniel érdemelte ki a legjobb női mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát az Elfújta a szélben nyújtott alakításáért. A 12. Oscar-díjátadó ünnepséget egy szigorúan szegregált hotelben rendezték meg. A filmproducernek külön kérvényeznie kellett, hogy McDaniel is részt vehessen az eseményen, azt azonban megtiltották neki, hogy a filmkészítőkkel és a többi színésszel üljön egy asztalnál.

Elizabeth Taylor, a hős

Hollywood aranykorának egyik sztárja, Montgomery Clift autóbalesetet szenvedett, és Elizabeth Taylor is azok között volt, akik a színész segítségére siettek. Clift arca állítólag leszakadt, két foga pedig a torkába szorult és fuldoklott – Taylor szó szerint megmentette az életét azzal, hogy kiszedte őket a színész szájából. A pletykák szerint a színésznő azt mondta a kiérkező fotósoknak, hogy mindegyiküket személyesen ismeri, és ha egyetlen képet is készítenek Cliftről, tönkreteszi a karrierjüket. Bár a történteket soha nem bizonyították be, a sztárról nem készült kép közvetlenül a balesete után.

Angela Lansbury megmentette a gyermekei életét

A brit színésznő lánya, Deirdre kapcsolatba került a Manson családdal, fia, Anthony pedig heroinfüggő lett. Úgy véli, hogy az Írországba való visszaköltözés megmentette a családját. A színésznő otthagyta a Prettybelle musicalt, amelynek ő lett volna a főszereplője, és arra kérte a férjét, költözznek Írországba. „Elveszítettük az otthonunkat, valójában mindent elvesztettünk” – mondta Lansbury, akinek családja Kaliforniában, a nyugati parton élt, amikor gyermekei szerhasználók lettek.

angela-lansbury

Eartha Kitt és az édeshármas

A legendás színész-énekesnő James Deannel és Paul Newmannel töltött el pár forró pillanatot. „A fehér fiúk olyan finomak” – kommentálta Kitt.

Eartha Kitt

Shirley Temple, a csodagyerek

A színész-énekes-táncosnő már gyermekként is hatalmas sikereket ért el. Olyan tehetséges gyerek volt, hogy egyesek biztosak voltak benne, ő valójában egy felnőtt ember kis testben. A Vatikán Silvio Massante atyát küldte ki, hogy megerősítse, az Európában népszerű pletyka ellenére Temple valóban gyerek még.

Jane Fonda és a padtársa

Jane Fonda Marilyn Monroe mellett ült a drámaiskolában. Fonda azt mesélte Marilynről, hogy mindig a terem hátsó részében ültek, „nem volt rajta smink, sötét szemüveget és sálat viselt a feje körül, és nagyon félt. Láthatóan mindig túlságosan félt ahhoz, hogy felkeljen, és bármit csináljon. És valahogy én is így éreztem: túlságosan féltem ahhoz, hogy felkeljek, és bármit is csináljak.”

Greta Garbo megölte volna Hitlert

A színésznő sok levelet kapott Hitlertől, és meghívást kapott tőle Németországba is, mert ő volt a kedvenc színésznője. Garbo egyszer ezt mesélte ezzel kapcsolatban a barátainak: „Ha a háború nem akkor kezdődött volna, amikor elkezdődött, én elmentem volna, kivettem volna egy fegyvert a táskámból, és lelőttem volna.” Garbo szerint meg is úszta volna, mert szerinte rá senki sem gyanakodott volna.

Rita Moreno és az Oscar-díj

A Puerto Ricó-i színésznő nem számított arra, hogy elnyeri a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Amikor sikerült neki, csak annyit mondott a köszöntő beszédében: „Nem hiszem el! Te jó ég!” Moreno úgy gondolta, hogy Judy Garland nyeri az aranyszobrocskát az Ítélet Nünbergben című filmben nyújtott alakításáért. Végül Moreno kapta a díjat a West Side Storyért, és így ő lett az első latino színésznő, aki Oscart nyert.

Julie Andrews és a helikopter

A színésznőt sokszor a fűbe lökte a helikopter, amikor A muzsika hangja dombtetőn játszódó jelenetét forgatták. Az Oscar- és Golden Globe-díjas Andrews azt mondta, „minden alkalommal, amikor a helikopter végzett, megkerült engem, de a hajtóművekből kiáramló légáram a fűbe lökött. Hát ezt körülbelül hatszor-hétszer megtettük, én meg folyamatosan köptem ki a piszkot és a szénát.”

Debbie Reynolds és az LSD

A színésznő felhívta Cary Grantet, mert a lánya, a Leila hercegnőt alakító Carrie Fisher LSD-t használt. Fisher így emlékszik vissza erre az időszakra: „Történt egyszer, hogy anyám aggódott értem, mert azt hitte, túl sok LSD-t szedek. A megfelelő mennyiséget használtam… Szóval, amikor aggódott, azt tette, amit minden normális, aggódó szülő tenne: felhívta tanácsért Cary Grantet, aki orvosi felügyelet mellett használt LSD-t.”

Lucille Ball és az iskola sztárja

A két színésznő együtt járt drámaiskolába. Ball azt mondta: „beszédhibás tinédzser voltam, akit elbűvölt az iskola sztárja, Bette Davis.” Lucille Ballnak azt mondták a színésztanárok, hogy fel kell adnia, mert szerintük nem volt elég tehetséges a sikerhez. Végül többet is elért, mint puszta sikert: ő volt az első nő, aki egy nagy produkciós cég vezérigazgatója volt. Mindemellett másokról sem feledkezett meg. Minden évben virágot küldött mentoráltjának, Carol Burnett színésznőnek a születésnapjára egy „Boldog születésnapot, kölyök” feliratú cédulával. Végül Ball éppen Burnett születésnapján halt meg 1989-ben.

Marlene Dietrich nyíltan vállalta, hogy biszexuális

A német színésznő állítólag Anna May Wonggal, Claudette Colberttel, Greta Garbóval és más híres színésznőkkel is lefeküdt. Dietrich „varrókörként” hivatkozott azokra a nőkre, akikkel afférjai voltak.

Lana Turnert a lánya mentette meg

A színésznő bántalmazó párját tinédzser lánya ölte meg, akinek soha nem kellett bíróság elé állnia, mert tettét „igazolható emberölésnek tekintették”. Turner lánya, Cheryl Crane így emlékszik vissza a történtekre: „Felmentem az emeletre beszámolót készíteni. Anya bejött, és azt mondta: „Meg fogom kérni Johnt, hogy menjen el. Nem akarom, hogy legyere, de ha hallod, hogy veszekszünk, akkor ez az oka.” Amikor Crane hallotta, hogy John Stompanato azzal fenyegetőzik, hogy eltorzítja teszi Turner arcát és elpusztítja a családját, leszaladt a lépcsőn a konyhába. „Nem tudom, mit kerestem, de találtam egy kést. Visszarohantam az emeletre, az ajtó kitárult. Anya csak nézett rám, John pedig felém lépett. Beléptem az ajtón, ő pedig szó szerint belerohant a késbe. Mindenki meg akarja védeni az édesanyját, és én voltam ott egyedül, tennem kellett valamit” – mondta Crane.

Dorothy Dandridge és az Oscar-díj

Dandridge volt az első afroamerikai nő, akit főszerepért jelölték a legjobb színésznőként járó Oscarra az 1955-ös díjátadó gála keretében. A film a Carmen Jones című musical volt.

Audrey Hepburn nehezen, de túlélte a II. világháborút

A színésznő éhen is halhatott volna a második világháború alatt. Úgy élte túl a németek hollandiai invázióját, hogy tulipánhagymát és csalánt evett, és megtöltötte a gyomrát vízzel. Hepburn fia, Luca Dotti azt mondta, édesanyjának sárgasága és ödémája volt, élete hátralevő részében pedig vérszegénységben szenvedett, valószínűleg ennek következményeként. Hepburn éppen egyidős volt Anne Frankkel, aki családjával Amszterdamban bujkált a német megszállás alatt.

Forrás: Buzzfeed Fotó: Getty

Olvass tovább!