balaton
Sztárokkal és tűzijátékkal ünnepli Siófok augusztus 20-át
Idén is megrendezik Siófokon a nyári szezon legnagyobb ingyenes eseményét, az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő Bor és Kenyér Ünnepét. Augusztus 16-tól 20-ig koncertek, gyerekprogramok és vásárosok várják az érdeklődőket a kikötőben. Fellép többek között Tóth Vera, Deák Bill Gyula és a 100 Tagú Cigányzenekar is. Augusztus 20-án is „Itt kezdődik a Balaton!”
A Quimby új dallal és balatoni fellépéssel indítja a nyarat
A zenekar idén ontja magából az újdonságokat, ebben az évben az origót jelentő klubkoncertektől kezdve a fesztiválokon át, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadig egészen a színházakba költöző Quimby-teátrumig, többféle hangját is megismerhetjük a bandának. A nyár egyik legkülönlegesebb helyszíne augusztus 3-án a KULTKIKÖTŐBEN, Balatonföldváron lesz.
A Balaton vizén forgatott a Margaret Island
Különleges körülmények között született meg a népszerű zenekar új dala. A „Legszebb szavak” szövegét a közönség által megszavazott, Balatonra jellemző szavakból írták meg, a klipet pedig a magyar tengeren forgatták. A dal már a harmadik Margaret Island albumhoz készült, melyet szeptember 21-én mutatnak be a Budapest Parkban.
Schoblocher Barbara ösztönből tudja, mi a jó neki
Magyarország és a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja június 22-én kezdődik. A Blahalouisiana énekesnőjével, Schoblocher Barbarával beszélgettünk a nyárról, a Balatonról és arról, milyen is az, amikor valaki ösztönből tudja és éli a sorsát.