gasztro
A legmenőbb borok vendégváráshoz
Eső, fagy, latyakos utcák – ahogy kitör a borongós késő ősz és a korai fagyos tél, esténként jobban esik áthívni pár barátot, mint egyik helyről a másikra mászkálni. Hazafelé a munkából gyorsan bevásárolhatunk egy sajttálhoz, így otthon már csak darabolni kell. Na meg behűteni a borokat, amire ebben az évszakban akár már az erkélyt is használhatjuk.Lenyűgöző adventi vásárok, melyekért maximum három órát kell utaznod
Nem kell messzire mennünk, ha karácsonyi csodavilágra vágyunk. Összeszedtünk néhány izgalmas karácsonyi vásárt országhatáron innen és túl, melyekért csupán 2-3 órát kell utaznunk, de a hamisíthatatlan adventi hangulat garantáltan nem marad el.A quichénél már csak egy jobb dolog van: a quiche fehérborral
A legtöbbször még mindig kávézókban, bisztrókban találkozunk vele, pedig otthon is könnyen elkészíthető ez a klasszikus francia fogás, ráadásul ha rákapunk az ízére, kifejezetten sokféleképpen variálhatjuk. Természetesen a megfelelő borpárosításról ez alkalommal sem feledkezünk el.Gasztro- és kultúrkalandok Hajdúszoboszlón
Ki gondolná, hogy egy fürdőváros nem elégszik meg csak azzal, hogy magáénak tudhatja Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumát?! Hajdúszoboszló számtalan újítással, nemzetközileg is elismert wellness- és fürdő szolgáltatásokkal, megújult gasztronómiai-, valamint szabadidős kínálattal és folyamatos fejlesztéssel igyekszik megfelelni az egyre összetettebb vendégigénynek.Milyen bort igyunk gombaételekhez?
Kevés őszibb hangulatú alapanyag van, mint a gomba. A levelüket hullató erdők képe, a ropogós, nyári zöldségeknél tartalmasabb, de a nehéz téli raguknál könnyedebb ételek felé fordulás – a szezonalitás jegyében – mind arra csábít, hogy főzzünk gombával. Ez alkalommal is tippekkel készültünk, hogy milyen bort bontsunk hozzá.