Jennifer Lawrence nagy hassal és Leonardo DiCaprióval premierezett Új filmje premierjén azonban szebb volt, mint valaha, és nem csak az aranyban játszó ruha miatt ragyogott a 31 éves színésznő.
Jennifer Lawrence szerint rendben van, hogy kevesebb fizetést kap, mint férfi kollégája Leonardo DiCaprio szerinte többet hoz a mozipénztáraknál, így többet is érdemel.
Jennifer Lawrence majdnem meghalt egy repülőgép-balesetben A színésznő 2017-ben a szülővárosából, Louisville-ből éppen New Yorkba tartott egy magánrepülővel, amikor a pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania.
Jennifer Lawrence az első gyerekét várja Az Oscar-díjas színésznő és férje, Cooke Maroney első kisbabájukat várják – a hírt már a pár is megerősítette.
Sztárok, akik nagyon fiatalon otthagyták az iskolát A következő hírességek még az érettségiig sem jutottak el – az iskolát otthagyva inkább a karrierjüket kezdték építeni.
Nagyon másképp néz ki Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence együtt A két sztár teljesen úgy fest, mint két teljesen hétköznapi ember kinyúlt pulóverben, miközben épp megmentik a Földet a Netflix új produkciójában.
Jennifer Lawrence így örült Joe Biden győzelmének Van, aminek egy Oscar-díjas sztár is úgy tud örülni, hogy semmivel nem foglalkozik, és teljesen megbolondul? Jennifer Lawrence így táncolt az utcán Joe Biden győzelmét követően.
Jennifer Lawrence, Katy Perry, Leonardo DiCaprio és még tucatnyi híresség fagyasztotta be közösségi oldalait A Facebookot hosszú ideje érik kritikák amiatt, hogy teret enged platformjain, az Instagramon és a Facebookon a gyűlöletkeltésnek és az álhíreknek.
Jennifer Lawrence jó ügy érdekében csatlakozott a Twitterhez A közösségi oldalaktól eddig elzárkózó színésznő azért csatlakozott a Twitterhez, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen szólaljon fel.
Hogyan vágnak vissza a sztárok a testszégyenítőknek? Lizzótól Chrissy Teigenen és Celine Dionon át Jennifer Lawrence-ig sok híresség nem hagyta szó nélkül, amikor a testét kritizálták. Hogyan vágtak vissza a sztárok a testszégyenítőknek?
Besétált egy idegen nő Jennifer Lawrence otthonába Jennifer Lawrence és férje éppen Los Angeles-i otthonukban voltak, amikor betört hozzájuk egy idegen a hétvégén.
Ez a kabát a sztárok aktuális kedvence Katie Holmes, Jennifer Lawrence, Emily Ratajkowski: a legnagyobb sztárok kedvencei ezek a stílusos kabátok, amik elegáns és sportos kiegészítőkkel egyaránt tökéletesen kombinálhatók.
Kiderült Jennifer Lawrence esküvői menüje Hétvégén végre tényleg összeházasodik Jennifer Lawrence és Cooke Maroney galériatulajdonos. Kiszivárgott az esküvői menü, ami egészen fantasztikusnak ígérkezik.
A hét kínzó kérdése: összeházasodott-e Jennifer Lawrence és vőlegénye? Az egész világot lázban tartja, hogy vajon összeházasodott-e már Jennifer Lawrence és vőlegénye, Cooke Maroney galériatulajdonos, miután látták őket együtt távozni a New York-i városházáról.
Adele vad leánybúcsút szervez Jennifer Lawrence-nek Adele teljes gőzzel szervezi barátnője, Jennifer Lawrence leánybúcsúját. Vad partit szervez a leendő menyasszonynak, abban az egyben biztosak lehetünk.