A királynő idén nem akar lemondani a családi karácsonyról Az egészségi állapota miatt több hivatalos programot is le kellett mondania.
Hosszú, de nem Covid: mit tegyünk, ha nem múlnak a szezonális betegségek? Míg egy szokásos nátha néhány nap alatt levonul, sokan panaszkodnak arra, hogy most heteken át tapasztalják a tüneteket, úgy érzik, egyik betegségből esnek a másikba.
Ed Sheeran karanténba került pozitív tesztje miatt Az angol énekes, Ed Sheeran karanténba vonult, mert pozitív lett a koronavírus-tesztje. Pedig november elején Amerikában, a Saturday Night Live show-ban kellett volna fellépnie...
A rossz hajmosási technika miatt is hullhat a hajad A sampon allergizáló összetevői mellett a kíméletlen hajmosás is hajhullást eredményezhet.
A Covid-kalkulátorral kiszámolhatjuk, mennyire biztonságos egy tevékenység A microCOVID kalkulátor alkotói abban szeretnének segíteni az egyszerűen használható eszközzel, hogy megkönnyítsék a döntést.
Mikor lesz koronavírus-vakcina a kisebb gyerekeknek? És miért ilyen lassú? „A lassabb tempó hátterében az áll, hogy a kisgyermekek számára készülő oltásnál más a kutatási folyamat, hiszen ők nem egyszerűen aprócska felnőttek.”
Ezek a delta variáns tünetei a gyerekeknél „Most minden nyitva van, a gyerekek oltatlanok, mégis azután, hogy a felnőtteket beoltottuk, az ő biztonságukról és egészségükről mintha elfeledkeztünk volna.”
Nálunk már lehet jelentkezni a 3. oltásra, miközben a tudósok még vitatkoznak Miközben idehaza már bárki szabadon regisztrálhat a koronavírus elleni oltás harmadik adagjára, addig a nemzetközi szakértők még mindig nincsenek egyetértésben.
Védettségi igazolvánnyal felszerelt pólókat dobtak piacra Idő kérdése, hogy a védettségi igazolvány divatkiegészítővé váljon. Mutatjuk az első pólót, amit ez ihletett.
Sharon Stone csak akkor vállal szerepet, ha az egész stábot beoltották Sharon Stone elmondta, hogy megfenyegették, elveszíthet bizonyos munkalehetőségeket, ha ragaszkodik az oltáshoz.
Akár három évig is húzódhatnak a Covid–19 maradványtünetei „Amikor próbálom leírni a barátaimnak milyen a Covid-szag, a szemét, rothadó hagyma és a büdös hónaljszag keverékéhez tudom csak hasonlítani.”
A mediterrán étrend a koronavírustól is véd?! Egy friss kutatás eredményei szerint a mediterrán étrendet folytatóknak kisebb az esélye arra, hogy megfertőződjenek a koronavírussal.
A gyerekekzsúrokon terjedt legjobban a koronavírus Bár egy hatalmas esküvő is tökéletes táptalaj a koronavírus terjedésének, mégis a gyerekek születésnapi zsúrja volt a járvány igazi melegágya.
„A randim faképnél hagyott, amikor megtudta, hogy be vagyok oltva” Tény, hogy koronavírus fenekestül felforgatta a társkeresési szokásainkat, de arra még a következő vallomás írója, Amy sem számított, hogy pont a Covid elleni védőoltása jelent majd problémát ismerkedés közben.
Keira Knightley végig Chanelt viselt a karantén alatt Míg a világ nem tudott megválni a batikolt melegítőktől és a szőrös papucsoktól, Keira Knightley tetőtől talpig dizájnerdarabokba bújt.
Megérkezett a hordható légtisztító A 3D-nyomtatott eszközt a táskánkra, ruhánkra vagy akár a cipőnkre csíptethetjük, hogy mindig tiszta legyen körülöttünk a levegő.