nők elleni erőszak
Adatvezérelt program indul a nemi alapú erőszak megelőzésére Magyarország részvételével
Az ENSZ Népesedési részlege (UNFPA) a mesterséges intelligencia fejlesztésében élenjáró vállalat, a SAS támogatásával veszi fel a küzdelmet a nemi alapú erőszak ellen, amelyben részt vesz Merő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal és alapítvány létrehozója is.
„Nem számít, milyen döntéseket hoztam azon az éjszakán, nem az én hibám, hogy megerőszakoltak”
Tammy Rabideau amerikai újságíró kíméletlenül őszinte vallomása az évekkel ezelőtt átélt traumájáról, és arról, milyen hosszú időben telt feldolgoznia és megértenie, hogy az erőszak soha, semmilyen esetben sem lehet az áldozat hibája.
Miért marad? Mert nincs hová mennie – Nők és a lakhatási válság
A lakhatási válság, a nőket sújtó nemek közötti egyenlőtlenségek, valamint a nők elleni erőszak mind olyan témák, amik a szakértők tapasztalatai szerint elválaszthatatlanul összefüggenek, a magyar közbeszédben mégsincsenek túl gyakran tematizálva.
„Amikor sikerült elmenekülnöm, büntetésből halottnak nyilvánítottak” – gyermekházasságok a nyugati világban
A gyermekházasságok intézménye az USA-ban a mai napig a virágkorát éli, legfőképpen amiatt, mert egyes államokban a házasságokat szabályozó törvények gyakorlatilag a harmadik világbeli országok szintjén vannak.