Reese Witherspoon és Ashton Kutcher olyan kínosan viselkedtek, hogy Mila Kunis is számonkérte őket Persze a színésznő csak viccelt, mert férje és kolléganője annyira viccesen viselkedtek a legújabb közös filmjük premierén.
Leonardo DiCaprio tagadja, hogy egy 19 éves lánnyal járna – Az internet kiakadt a színészre A 48 éves Leonardo DiCapriót legutóbb egy gyönyörű vörös hajú modell társaságában kapták lencsevégre, akiről kiderült, hogy mindössze 19 éves.
Ashton Kutcher először beszélt Demi Moore vetéléséről A színész még mindig nehezen beszél a válásukról, amit egyenesen kudarcnak nevezett, az azt övező pletykákat pedig megalázónak és kínosnak érezte.
Hivatalosan is vádat emeltek Alec Baldwin ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt A színész és a fegyverekért felelős kellékes akár 5 év börtönt is kaphat a Rust című westernfilm forgatásán történt halálos baleset miatt.
Jeremy Renner unokaöccsét próbálta megmenteni, amikor balesetett szenvedett A hatósági jelentés szerint a gép meghibásodása is közrejátszott a durva balesetben, amelyben a színész több mint harminc csontját törte el.
Görög istennőként tűnik fel új szerepében Shia LaBeouf A elismerhetetlenre maszkíroztott Shia LaBeouf fehér ruhában és arany ékszerekkel görög drag istennőként tűnik fel Francis Ford Coppola legújabb alkotásában.
Brutális diétával fogyott le Robert Pattinson Robert Pattinson azon színészek közé tartozik, akik nem félnek brutálisan megváltoztatni a testüket egy szerep kedvéért. A Batman sztárja fogyókúrájáról mesélt.
Selena Gomez megmutatta új pasiját A rajongók teljesen bezsongtak tőlük, le is rohanták őket egy-két fotóért.
Így múlik el a szerelem – három ok, ami a párkapcsolatok kihűléséhez vezethet Dr. Piczkó Katalin pszichiáter ingyenes minisorozatot tett közzé az eltűnő szerelemről ismert színészekkel, hogy így segítsen a magyar pároknak.
A rajongók nem tudnak napirendre térni Kate Winslet Titanic-poszteres dupla haja felett A plakáton egyszerre két frizurát visel a színésznő.
Ez volt Brad Pitt kedvenc szexjelenete, amit valaha forgatott – nem Angelina Jolie-val volt Meglepő választ adott.
Imádja az internet a videót, amin Leonardo DiCaprio a csípőjét rázza egy klubban Mindig is kíváncsi voltál rá, hogy vajon milyen táncmozdulatai lehetnek Leonardo DiCapriónak? Most végre megtudhatod!
Jeremy Renner túl van az életmentő műtéteken Jeremy Renner balesetéről és állapotáról újabb infórmációk érkeztek.
Benedict Cumberbatch családját rabszolgatartás miatt jóvátétel fizetésére kötelezhetik Elképzelhető, hogy a színész családjának jogi követelésekkel kell szembenéznie.
85 éves lett Anthony Hopkins, aki Budapesten fogadta örökbe imádott macskáját Nem sokan mondhatják el magukról, hogy elég volt 18 percre felbukkanniuk a filmvásznon ahhoz, hogy bezsebeljenek egy Oscar-díjat, a szülinapos Sir Anthony Hopkins azonban megteheti.