Ezekre a bájos szőnyegekre vétek rálépni Bájos cukorszínekben úszó naiv virágminták, tündéri kismacskák és tóban fürdőző kacsák népesítik be Crystal Ross egyedi kézműves szőnyegeit.
Dakota Johnson nem szereti, ha a híres szülei régi képeket posztolnak róla Ha Melanie Griffith vagy Don Johnson posztol, azt több százezren látják majd. Akkor is, ha az ciki a lányuknak.
A gyermektelenek akár a béranyaságot is bevállalnák Az emberek fele akár egyedül is vállalna gyereket, harmada béranyát fogadna, sokan pedig inkább az örökbefogadást választanák, mint a lombikprogramot.
Idén utoljára láthatjuk eredeti formájában a tízéves Pilvaker csapatát Március 15-én ismét A Szavak Forradalmáé lesz a főszerep! Idén egy minden eddiginél hatalmasabb, jubileumi műsorral készül a Pilvaker csapat.
Kámán Albert új filmje a járvány alatti párkapcsolati elhidegülést dolgozza fel Kámán Albert 24 díjat nyert Hazug című filmjével. Legújabb szerzői filmje, a Magány a járvány alatti párkapcsolati küzdelmeket dolgozza fel.
Jennifer Lopez meg akar javulni, hogy Ben Affleck méltóbb párja lehessen A hollywoodi álompár ki akarja javítani régi hibáit, hogy egymás lehető legjobb partnerei lehessenek – és ne legyen Bennifer 3.0.
Miért kellene mindenkinek pszichológushoz járnia? Coachoz vagy pszichológushoz forduljunk? Mit jelent a bűvös klinikai szakpszichológus kifejezés? Írhat-e fel gyógyszert egy pszichológus? Ebben a cikkben ezekre, és hasonló alapkérdésekre szeretnénk választ adni.
Idén is támogassuk a magyar kultúrát! A járvány a kulturális életnek sem kedvezett, a művészek mégis mindig igyekeztek kreatívan elhozni otthonunkba a színházat, koncerteket és kiállításokat. Most rajtunk a sor, támogassuk idén is a magyar kultúrát (nem csak) ezen a napon.
Adele nem pihen: ütős klipet készített legújabb albumához Az aranytorkú Adele idén sem hagy minket meglepetések nélkül: újabb klipet készített, ezúttal a legutóbbi, 30 című albumán szereplő Oh My God című dalához.
Valószínűleg egész életedben rosszul sóztál A keserű igazság a sóval kapcsolatban az, hogy amit a nagyjából kész ételbe szórunk főzés közben, valójában semmilyen hatással sincs az elkészült étel ízére.
Ilyen lesz a lakásunk 2022-ben a szakértők szerint Kristálygömbünk ugyan nincs, de a keresőmotorok adatainak elemzése lehet, hogy még jobb is, ha a lakberendezési trendek érdekelnek.
Találjuk meg újra a kreatív energiákat és a motivációnkat A kreativitásnak időre van szüksége ahhoz, hogy átjárjon minket. Mozartot például egy étteremben vagy séta közben találták meg a legjobb ötletek.
77 év után kiderült, ki árulhatta el Anne Frankot és családját Úgy tűnik, kiderült, ki adhatta ki Anne Frankot és családját a második világháború alatt, saját rokonait mentve.
Jót tesz a léleknek a napi szépségápolás A napi szépségápolási rutint nemcsak azért érdemes a mindennapok részévé tenni, mert jót tesz a bőrnek, de azért is, mert a párperces énidő a hangulatot is javítja.