Ezért igyál kávé helyett inkább arany tejet Az aranyló sárga, fűszerekkel főzött tejet régóta használja a hagyományos ájurvédikus gyógyászat, egy ideje azonban már a nyugati világban is népszerű ez a finom, melengető ital. Elmondjuk, miért érdemes fogyasztani, sőt, akár a reggeli kávénkat is lecserélni rá!
Mégis felelősségre vonhatják Alec Baldwint a halálos lövésért A Santa Fe megyei kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies szerint vádat emelhetnek Alec Baldwin ellen a tavaly, a Rust forgatásán történt halálos lövöldözés miatt.
Megható fotókkal köszöntötte Nagy Ervint Borbély Alexandra 46 éves lett Nagy Ervin színművész – szerelme, az ikrekkel várandós Borbély Alexandra szívhez szóló képgalériával köszöntötte az Instagramon.
Negyven fölött ez a két snitt fiatalít Természetesen az idő múlásával nincsen semmi baj, egy-két frizura segítségével mégis picit lelassíthatjuk az idő kerekét. Profi hajszobrászok szerint az alábbi két snitt bár minden korban jó választás, negyven fölött különösen.
Ezért sokkal szebbek a Mérlegek, mint bármelyik másik csillagjegy Ha olyan emberrel találkozunk, aki egyszerre bájos, emberközpontú és igazi társasági lény, biztosak lehetünk benne, hogy egy Mérleggel van dolgunk.
„Gondoskodom a saját orgazmusomról” – 30 feletti szűz nők mesélik el történeteiket Nem apácák, nem aszexuálisak, nem femcelek, mégsem volt még soha szexuális kapcsolatuk. Ők sem így tervezték, de így alakult. Harminc feletti szűz nők mesélik el a történetüket.
Klímaüzenetet küldenek a legnagyobb divattervezők is Szórványos esők az ékszereken, felhős égbolt az alternatív pulóvereken és heves zivatarok a cipősarkakon. Erős széllökésekre kell számítanunk az haute couture világában és havazásra a kifutókon.
A szájöblítők szerepe a fogászati megelőzésben Helyes életvitellel, jó szájhigiénés szokásokkal az ínygyulladás (gingivitis) és a krónikus fogágybetegség 80%-a megelőzhető lenne.
Viseld magadon Keith Haring időtálló üzenetét, hiszen „a művészet mindenkié” Keith Haring az 1980-as évek meghatározó művésze volt, de művészi filozófiája és alkotásai azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek. Haring rajzai számos helyen köszönnek vissza ránk, legyen szó akár ruhadarabokról vagy használati cikkekről, bárhol is bukkannak fel mintái, az emberek elképesztő gyorsasággal csapnak le rájuk.
Te kutyát vagy macskát látsz a képen? Megőrjíti az internetet ez a csalóka fotó Első pillantásra macskát, kutyát vagy valami egészen mást látsz az alábbi képen?
Nem is gondolnád, kivel hozták hírbe Michele Morrone-t, a 365 nap sztárját Meglepő fotót posztolt a hétvégén Michele Morrone, a 365 nap-filmek sztárja: a színész nem mással, mint Khloé Kardashiannal múlatta az időt a milánói divathéten.
J. Lo ismét menyasszony lesz új filmjében Jennifer Lopez ismeri a közönségét – és azt is tudja, hogy remekül néz ki esküvői ruhában. A színész-énekes ismét egy, a hazásságot tematizáló filmben, a Shotgun Wedding című moziban fog szerepelni.
A buborékburgonya kívül ropog, belül krémesen lágy Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, ez lesz az idei ősz és tél egyik kedvenc étele.