Lakberendezési trendek: a járvány hozta, de velünk maradnak

2021. január 30.
A 2020-as év úgy vonul be az emlékezetünkbe, mint amikor minden a feje tetejére állt. Ugyanakkor kétségtelenül tekinthetünk rá úgy is, mint az otthon évére. Soha ennyi időt nem töltöttünk el otthon egyhuzamban, ráadásul ilyen intenzíven, munkahelyként és a pihenés, kikapcsolódás tereként is használva. Olyan változásokat hozott a lakberendezésben a járvány, amelyek valószínűleg még sokáig velünk maradnak, jóval a koronavírus után is.

„A világ teljesen más hely lett egy év alatt. Otthon maradtunk, bekuckóztunk, dekoráltunk és kicsinosítottuk a lakást” – mondta Simon Coble, a nagy múltú brit lakberendezési áruház kereskedelmi vezetője. Amit nem költhettünk nyaralásra és kikapcsolódásra, éttermekre, kis túlzással lakberendezésre költöttük: jelentősen megnőtt a tapéták, íróasztalok, szórakoztató elektronikai berendezések és kerti bútorok eladása, rekord idő alatt ürültek ki a boltok.

jarvany-lakberendezes-trend-2021

Ahogy haladunk 2021-ben, remélhetőleg egyre inkább vissza a normális életünk felé, biztosan lesznek olyan lakberendezési trendek, amik az elmúlt kilenc hónapban váltak igazán erőssé, és kiderült, hogy sokkal jobbá teszik az életet, nem csak a járvány alatt. 

Saját szoba, saját iroda

Az elmúlt húsz évben az egy légterű irodák uralták a munkahelyeket. 2021-ben ennek minden bizonnyal vége lesz, sokak örömére. Nem csak a fertőzésveszély miatt. Mivel az egész család egyszerre töltött otthon annyi időt együtt, mint még soha, fontossá vált, hogy meglegyen minden tevékenységnek a kijelölt helye, ahol dolgozunk, ahol edzünk, ahol a hobbinknak élünk vagy éppen ahol filmet nézünk. Ez lett az új luxus az életünkben. „A moduláris térelválasztók, függönyök segítettek, hogy elkülönítsük a tereket és csökkentsük az átszűrődő zajokat, és ezzel párhuzamosan véget ért a nagy, egybefüggő terek uralma. Az emberek elkezdték keresni és értékelni a saját tér, a saját iroda kényelmét és az egyedüllétet.

Egyre több otthonban döntenek úgy, hogy a korábban eltüntetett falakat visszaépítik, és az árnyékoló, elválasztó textilek és multifunkciós bútorok népszerűsége töretlen marad a trendelőrejelzések szerint. 

Ki, a szabadba

Már a járvány előtt is egyre népszerűbb volt a szabadban dolgozni és edzeni, ám a kijárási korlátozások idején aki csak tehette, a teraszra és kertbe költöztette a homeoffice-bázisát. Ez a trend az idei tavasszal is biztosan marad, a kerti bútorokra, dekorációkra, függőágyakra és napernyőkre már most egyre nagyobb kereslet van a lakberendezési áruházakban, ahogy egyre erősebben várjuk a tavaszt és a jó idő beköszöntét. 

Ökotudatosság

A fenntarthatóság hívószó lett a lakberendezésben is az elmúlt időszakban: ahogy a fast fashionnel szemben is egyre többen fogalmaznak meg magukban fenntartásokat, úgy a bútor- és anyagválasztásban is egyre többen fordulnak a természetes vagy újrahasznosított alapanyagok, kézzel készített tárgyak és a műanyagmentes csomagolás felé. A vintage bútorok pedig különösen a fiatalabb generáció körében váltak egyre népszerűbbé.

Olvastad már?

Az új védjegy

A cottagecore határozta meg 2020 nyarát, a hagyományos stílus, dekoráció és vidéki idill elárasztotta a lakberendezést is. A virágos minták és színek 2021 tavaszán még népszerűbbek lesznek, ahogy az Instagram-posztokban különösen jól mutató csipkeszegélyek is a bútorokon, párnákon és ágyneműkön. 

Lágy fókusz

Akit nem a vidéki romantika és a cottagecore, azt a hygge sodorta magával. A skandináv stílusú lakberendezés semleges tónusait, minimalista tárgyfelhalmozását puha anyagokkal tettük otthonosabbá, melegebbé, kuckósabbá az őszi–téli szezonban. A Pantone Intézet két színe közül, amelyet a 2021-es év színének választott, a szürkeárnyalat szintén arra utal, hogy a skandináv stílus semleges színei, amelyek az elmúlt évtizedben megkerülhetetlenné váltak, továbbra is velünk maradnak, töretlen népszerűséggel. 

A dekor

Minden a terítéssel kezdődött. Most, hogy a járvány idején jobbára otthon ebédeltünk és vacsoráztunk, egyre nagyobb figyelmet szenteltünk a szép terítéknek: szalvéták, tányérok, evőeszközök, sőt akár virág is került az asztalra (majd fotón az Instagramra). A karácsonyi szezon aztán az ajtódekor soha nem látott népszerűségével egészítette ki a szép részletek iránti erős vágyat. Tavaly minden korábbinál díszesebb koszorúkkal, szalagokkal és girlandokkal díszítettük otthonunk bejáratát. Emellett természetesen ott az ágy-, a kanapé- és az íróasztaldekor is. Bár a lakás minden szegletének díszítése-dekorálása, vagy legalábbis az erre való törekvés, kifejezetten kimerítő lehet az emberek egy része számára, másoknak viszont ez jelentette és jelenti a kreatív energiák becsatornázását a mindennapokba, és a kiszakadást a home office szokásos hétköznapjaiból. 

Forrás: The Telegraph Fotó: Unsplash

Olvass tovább!