Valamikor akkor történt a változás, ami nagy valószínűséggel a legtöbbünknek fel sem tűnt, amikor a fitneszből wellness lett, a mozgás is mindfullá vált, és nemcsak az izmainkkal, hanem az érzelmeinkkel is kell dolgoznunk. Mikor azt kéri az oktató, hogy a deszkában a hasizmunkat préseljük a keresztcsont irányába, már inkább egy terápiás foglalkozás nyelvén teszi. Az, hogy a deszkát lehetetlenül hosszú ideig tartottuk megmutatja, mennyit fejlődtünk. Mintha meg akarna győzni róla, hogy tulajdonképpen kényelmes is volt, mint egy gyógyító körben, amikor tényleg elhisszük, hogy a testünk mindenre képes.
Úgy érezzük, mintha az edzőnk nem egyszerűen csak azt mondaná, nem baj, ha sírva fakadunk, hanem egyenesen biztat, sőt, azt akarja, hogy sírjunk? Nem feltétlenül csal a megérzésünk. És mivel megszoktuk, hogy azt tesszük, amit az fitneszedzőnk kér, meg is tesszük. Megmondják, mit csináljunk a testünkkel, hiszen ez az, amiért ott vagyunk az órán. És ha azt kérik sírjunk, sírva is fakadunk?
„Nem ritka a nagy intenzitású edzések esetén, amikor test és az elme egyaránt kimerül, hogy a sport megnyitja a gátakat. Ilyenkor rendszerint minden tökéletes együtt áll: ott vagyunk az órán, az energia tapintható, a zene pont rezonál az érzelmeinkre, a testünk pedig elérte a határát. Ez a katarzis, ilyenkor kezdenek folyni a könnyek, és ez jó – mondta dr. Janine Delaney pszichológus és sportszakértő. – Teljesen normális sírni edzés közben. Hormonok és endorfin szabadul fel, hasonló ahhoz, mint amit a futók éreznek, amikor már transzban futnak.”
A szakember szerint egyre több sportban ismerik fel, mennyire fontos nemcsak a testi, hanem az érzelmi kapcsolódás is. „Az elménk rezonál arra, amit a testünk átél, a testünk pedig arra, amit az elménk érez. Oda-vissza hatnak egymásra” – mondta a pszichológus.
1. Kimerültség
Valószínűleg mindenki látott már a célvonalnál sírva fakadó maratoni futót. Ezek a kimerültség érzelmi jelei. „Ha a test vagy az elme elfárad, megváltozik az érzékelésünk, teljesen máshogy éljük meg a jó és a rossz érzéseket is” – mondta Delaney. Ám nem kell hozzá embert próbáló maraton vagy triatlon, hogy könnyekre fakasszon az edzés. Egy új kardiotréning is elég ehhez, ha még nincs hozzászokva a szervezetünk ahhoz a fajta terheléshez. „Ha ilyen érzések kerítenek minket hatalmukba sportolás közben, ne szégyelljük, sőt, örüljünk! Ez azt jelenti, hogy a lehető legtöbbet nyújtjuk, ami tőlünk telik. Lélegezzük át magunkat rajta, majd engedjük el, és úgy érezhetjük magunkat az edzés végére, mint egy szupersztár.”
Olvastad már?
2. Önelemzés
Bizonyos mozgásformáknak, például a jógának vagy a harcművészeteknek, lényeges része a belsőnk vizsgálata és az érzelmi bevonódás, például a meditáció segítségével. „Bármilyen terápiás hatású sport vagy önelemzést is magába foglaló, önreflexióra építő gyakorlat felszínre hozhat olyan érzelmeket, amelyek sírásra késztetnek” – mondta Delaney. Időnként mindenkink szüksége lenne az ilyen érzelmi visszacsatolásra, ha pedig ez egy jógapóz közepén történik, akkor sincs semmi gond. Lélegezzünk, és hagyjuk áramolni magunkat az érzelmekkel.
3. Frusztráció
Nem csak pozitív érzelmek válthatnak ki sírást mozgás közben. Végtelenül frusztráló lehet például, amikor próbálunk valamit végrehajtani egy órán, ám a testünk egyszerűen nem engedelmeskedik. Képtelenek vagyunk a táncos koreográfiát követni, vagy úgy érezzük, a jógatanár folyton minket kell, hogy igazítson. Ilyenkor emlékeztessük magunkat, hogy mindenki volt kezdő az adott mozgásformában, és senki sem született úgy, hogy a fejenállás mestere. „Ahelyett, hogy negatív dolognak fognánk fel a frusztrációnkat, legyünk büszkék arra, hogy kimozdultunk a komfortzónánkból, és részt vettünk az adott órán. Dicsérjük meg magunkat érte!” – mondta Delaney, aki szerint az is hatásos lehet, ha felvértezzük magunkat mentálisan az olyan órák előtt, amikor tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk.
Forrás: The Cut, Well+Good Fotó: Unsplash
