Ha nagyon jót akarunk a testünknek, próbáljunk ki új edzésformákat – de csak egyszer!

2021. március 13.
Az első alkalom varázsa nem kell, hogy örökre elvesszen. Akkor is megtarthatjuk egy apró trükkel, ha az életünk részévé vált az új mozgásforma.

Aki először jár edzőteremben, és soha nem edzett súlyokkal, valószínűleg ismeri az érzést, ami az első alkalom után jelentkezik: fájdalom. Aztán ahogy vissza-visszatérünk az edzőterembe, egyre rendszeresebben, hiába keressük azt az érzést, már egészen jól vagyunk utána, majd az lesz a normális, hogy edzettünk. Ekkor döbben rá az ember, hogy az első alkalom már soha nem tér vissza. Azt csak egyszer lehet átélni.

edzes-ujdonsag-varazs

A jelenség jól ismert a sporttal foglalkozó szakemberek számára: még akkor is, ha rendszeresen mozgunk és jó formában vagyunk, egy új edzésforma kihívást jelent. Amikor újoncként vágunk bele valamilyen sportba, nem csak olyan izmokat mozgatunk meg, amelyeket addig sosem. Az egész szervezetünkre hatással lesznek az új mozgásforma jelentette ingerek. „Amikor egy új aktivitásba fogunk, az mindig újfajta nyomást jelent – mondta dr. M. Brennan Harris, a William & Mary Főiskola kineziológia- és egészségtudomány-professzora. – Még akkor is, ha jól bírjuk, mert kiváló az edzettségünk, a testünk új kihívásokkal néz szembe, ami jobban megemeli a pulzusszámot.”

Változó mintázat és alkalmazkodás

Dr. Harris azt is elmagyarázta, hogy a test különböző mintázatokhoz való alkalmazkodása áll ennek hátterében, amikor valamilyen új feladattal találkozik. Sok új információt kell feldolgoznia. Ha ismételjük a tevékenységet, egyre könnyebbnek érezzük és sokkal természetesebbé válik. Amikor ötvenedszer futjuk le a félmaratont, már közel sem érződik olyan kimerítőnek, mint az első alkalommal. Ám ha teljesen más sportot próbálunk ki – gondoljunk arra, hogyan mozdulnak a lábak úszás közben, összehasonlítva a biciklizéssel például –, az izmokban feszültség keletkezik. „Az agy azt az üzenetet küldi visszacsatolásként, hogy ez kemény. Stresszreakció kapcsol be, ami növeli a stresszhormon szintjét a szervezetben, ez pedig megemeli a pulzusszámot” – magyarázta dr. Harris.

Ehhez hozzájárul az is, hogy ha egy bizonyos sportot űzünk rendszeresen, a véráramlás ehhez igazodik: azokon a testtájakon, amelyeknek az izmait leginkább használjuk az adott mozgáshoz, sokkal kiterjedtebb az érrendszer. „Ha futunk, a keringésünk extra vérmennyiséget pumpál a lábakba. A lábizmok össszepréselik a vénákat mozgás közben, ami fokozza a véráramlást, ettől a test sokkal dinamikusabban tud mozogni” – mondta a szakember. Amikor viszont másik sportágat próbálunk ki, ez a másodlagos pumpáló hatás kevésbé erős, ezért úgy érezzük, sokkal keményebben kell dolgoznunk.

Olvastad már?

Az agyat eddzük elsősorban

Az újdonság ereje elsősorban az agyra hat. „Egy új aktivitás elsajátításakor sokkal erősebben kell jelen lennünk fejben, mint amikor már rutinból végzünk valamit – mondta Kelsey Holland, a Pennsylvaniai Állami Egyetem Fitnesz- és Wellnessközpontjának vezetője. – Az agynak komoly munkát kell végeznie, hogy más izmokat kapcsoljon be az addig soha nem végzett mozdulatokhoz.”

Amikor valamilyen új képességet tanulunk és új izomcsoportokat használunk, ahogy Holland is kiemelte, a testünk előtt teljesen új dimenziók nyílnak. Bár nehéznek érezhetjük, ám a jutalmazó rendszer bekapcsol, mivel gyorsabban jelentkeznek az eredmények, ugrásszerű lehet a fejlődés, nem úgy, mint abban a sportágban, amit már évek óta űzünk. „Amikor valaki először jár edzőteremben, szoktunk is viccelődni rajta, hogy milyen gyors a fejlődés, hiszen nulláról indulnak. Az első pár hónapban döntögetjük a saját rekordjainkat” – mondta Holland. A következő lépés azonban innen már türelmesebb munkát igényel. 

Megtarthatjuk az újdonság varázsát?

Ha nem is olyan intenzitással, mint a valódi legelső alkalommal, azért később is visszahozhatjuk azt az érzést. Ha hetente egyszer végzünk valamilyen edzést, egy idő után megszokja a szervezetünk. Ám ha kicsit tágabb időt hagyunk két edzés között valamilyen új mozgásformából, például havonta végezzük, újra és újra úgy kell küzdenünk, mintha az első alkalom lenne. 

Ha a visszaesés elveszi a kedvünket, a stagnálás unalmas, a testünknek és a lelkünknek is jót tesz, ha kipróbálunk valamilyen új edzésformát a szokásos mozgásrutinunkon kívül. Ez visszahozhatja az újdonság varázsát, felrázza az agyunkat és az izmainkat. Igazi szerencse, hogy ezernyi lehetőségünk van, hogy válasszunk valami újat, az élet hosszú, de mindig találhatunk valami újat a testmozgások között. 

Forrás: The Cut Fotó: Unsplash

Olvass tovább!