A nyaralás és a sport nem zárja ki egymást: így változtassunk az edzésrutinon!

2021. június 24.
A legtöbben nagyon hosszú ideje voltunk utoljára valódi vakáción. A legjobb, amit tehetünk, ha 2021-ben végre tényleg eljutunk nyaralni, hogy egyáltalán nem aggódunk az edzésen a vakációnk alatt. De tényleg.

Dolgoztunk, gürcöltünk, próbáltuk túlélni az elmúlt évben. A legfontosabb, hogy élvezzük a szabadidőnket végre, és főként ne nyomasszuk magunkat azzal, hogy megpróbáljuk ugyanazt az edzésrutint folytatni a nyaralás alatt is, mint egyébként. Rögtön azt is eláruljuk, miért.

edzes-nyaralas

Egyrészt egy-két hét kiesés a nagy egész szempontjából valójában nem oszt, nem szoroz túl sokat. Ahogy azt sem tudja meg senki, ha kihagyunk egy napot, az sem tűnik fel senkinek, ha egy hétig nem edzünk. Ha nagyon sokáig nem edzettünk, vagy egyáltalán semmit egész életünkben, egy-két hét ide vagy oda igazán nem számít már. 

Arról nem is beszélve, hogy egy-egy könnyebb, pihenős hetet amúgy is erősen javasolt beiktatni az edzések közé. A szünet és a pihenés, regenerálódás ugyanúgy szerves része az edzésnek, mint az intenzív fejlődési szakaszok. Az izmok és az idegrendszer különböző módon fárad el, szükségük van a pihenésre, ahogy az edzésre is. Vannak olyan havi programok, melyeket eleve úgy állítanak össze, hogy a négyből egy hetet a pihenésnek szentelnek, ám általában azt javasolják a szakemberek, hogy 2-3 havonta tartsunk egy-egy könnyített hetet. 

A másik oldalról ugyanakkor ott lehet a bűntudat: épp csak újra elkezdtünk edzeni, és máris hagyjunk ki egy hetet? Eszünkbe jut az a rengeteg ok, amiért edzenünk kellene, de mégis élvezetesebb a tengerparti belvárosban sétálgatni. Ám tényleg nem ezen az egy héten fog múlni. Még akkor is, ha nagyon sok idő esett ki az életünkben azóta, hogy legutóbb mozogtunk, mindig könnyebb lesz újrakezdeni, mint teljesen a nulláról indulni, köszönhetően az izommemóriának. 

Lehet azonban olyan az időzítés, hogy valóban nem jó ötlet egy-két hetet teljesen kihagyni, épp csak kezdünk belendülni, és aggódunk, hogy az egy hétből sokkal több lesz a végén. Vagy éppen olyanok vagyunk, hogy a semmittevés nem megnyugtat minket, hanem épp ellenkezőleg, mozgás nélkül nehezen tudunk aztán elaludni. Ha tényleg nem akarunk kihagyni egy hetet (ami teljesen rendben való lenne persze), vannak olyan lehetőségek azért, melyekkel becsempészhetjük a mozgást a nyaralásba is.

Használjuk a hotel edzőtermét vagy a szobánkat

Az ötlet, hogy eddzünk a hotel edzőtermében, nem hangzik túl eredetien, az azonban már sokkal inkább, hogy ne az otthoni edzéstervünket akarjuk végigcsinálni. Könnyítsünk, próbáljunk ki valami mást, vagy éppen egyáltalán ne használjunk eszközöket ezúttal az edzéshez, ha csak a szobánkban mozgunk. 

Még a legapróbb mozgás is segít formában tartani az izmainkat akár négy-öt hétig. Ha bármit edzünk, megtarthatjuk az aktuális állapotunkat – akkor is, ha kevesebb gyakorlatot végzünk, esetleg könnyebben, mint máskor. Ráérünk otthon megdönteni a rekordjainkat, ha hazaértünk a nyaralásról. 

Húszperces edzés, ahol csak akarjuk

Ha egy héten kétszer-háromszor megcsinálunk az alábbi gyakorlatokból három tízes sorozatot, jó eséllyel megőrizhetjük a kondinkat a nyaralás alatt is. Ráadásul nem igényel pluszeszközöket, minden, ami kell a szobánkban is megtalálható.

Próbáljunk ki egy helyi edzőtermet

Vannak, akiknek az edzőterem túl bensőséges helynek számít, nem szívesen mennek máshova, mint a jól megszokott, otthonos edzőtermükbe. Ugyanakkor remek kaland lehet, ha egy helyi terembe ellátogatunk. Végül is ha a múzeumokat vagy éppen a sajátos éttermeket nem hagyjuk ki, miért ne tekinthetnénk így az edzőtermekre is? 

Próbáljunk ki más mozgásformákat

Használjuk ki a hely sajátosságait, és ne azt akarjuk mindenáron folytatni, amit otthon szoktunk. Ússzunk a tengerben, másszunk hegyet, evezzünk vagy éppen strandröplabdázzunk a szokásos edzésrutinunk helyett. Az izmaink pedig hálásak lesznek az új kihívásokért. 

Mi a helyzet az étrenddel?

Ugyanaz igaz az evésre is, mint az edzésre: egy hét lazítás miatt nem kell aggódnunk. Ha például kevesebb kalóriás diétán vagyunk már huzamosabb ideje, még segítheti is céljaink elérését, ha tartunk egy kis pihenést benne. Ez nem azt jelenti, hogy eresszük el teljesen a gyeplőt, de ha lazábban étkezünk és bátrabban kóstolgatunk, az még jót is tehet az anyagcserénknek és az általános közérzetünknek.

Forrás: Vice Fotó: Unsplash

Olvass tovább!