4 testrész, amiről nem szabadna elfeledkeznünk edzés közben

2021. szeptember 06.
Ideje újragondolnunk, mit értünk teljes testet átmozgató edzés alatt. A karok, lábak, hasizmok elég figyelmet kapnak. Ám nem szabad figyelmen kívül hagynunk olyan területeket sem, melyek kicsit jobban kívül esnek a látómezőnkön, ám az egészségünkhöz annál jobban hozzájárulnak.

Ha azt halljuk, hogy teljes testet átmozgató edzés, általában olyan izomcsoportok jutnak eszünkbe, mint a törzsizmok, farizmok és lábak vagy a karok. Ám ha valóban törődünk az általános jóllétünkkel, ki kell terjsztenünk más izomcsoportokra is a figyelmünket. Valójában számos olyan testtájunk van, amiről elfeledkezünk az edzés során, pedig az egészségünkhöz elengedhetetlenül fontosak. Az alábbi részeknek is szüksége van a szeretetre, ne hagyjuk parlagon ezeket sem.

Az agy

Az elménket általában a testünk többi részétől különállónak tekintjük, amikor a fizikai egészségünkről van szó. Pedig az agy bármilyen edzésből profitál, ahogy a test más részei is. „Az agyműködés azonban az évek során romlik, ám ez a folyamat lassítható, a kockázat csökkenthető – mondta Rana Mafee neurológus. – Bár ebben nagy szerepe van a genetikának, a környezeti tényezők, az étrend, alvási szokások és a krónikus stressz is befolyásolja, milyen gyors a kognitív funkciók hanyatlása.”

4-testresz-edzes-elfelejt

A jó hír, hogy – hasonlóan a testmozgáshoz, mely szintén meghosszabbíthatja az életet – az agy rendszeres edzése javítja a szellemi képességeinket, mivel az idegrendszer rugalmasságát karbantartja. Ez elengedhetetlenül fontos az agy alkalmazkodóképességénk megőrzéséhez és az új tevékenységek elsajátításához, az információk és emlékek tárolásához.

Az agyunkat számtalan módon tréningezhtejük: új nyelv tanulása, közlekedés ismeretlen helyeken mind kihívás az elménk számára. De ilyen egy új hobbi is, például megtanulhatunk valamilyen hangszeren játszani vagy egy új mozgásformát. A mindfulness és a meditáció szintén jó hatással van az agyunk állapotára. 

A tüdő

„Azért fontos, hogy a tüdőnket jó állapotban tartsuk, mert az oxigén, ami a belélegzett levegőből érkezik, minden szervünk számára elengedhetetlen és létfontosságú – mondta Alberto L. Rozo pulmonológus specialista. – A tüdőfunkció átlagosan 35 éves kortól kezd hanyatlani, fontos, hogy rendszeresen foglalkozzunk tehát vele, hogy megőrizzük a megfelelő működését.”

Ehhez a legjobb módszer a kardiomozgás és a légzőgyakorlatok. Feküdjünk a hátunkra, egyik kezünket helyezzük a hasunkra a köldök fölé, a másikat a mellkasunkra. Lélegezzünk be az orrunkon át, míg kettőig számolunk, érezzük, ahogy a levegő betölti a hasunkat és a mellkasunkat. Majd szintén kettőig számolva lélegezzünk ki a szánkon keresztül, a hasunkból indítva. Ismételjük többször. 

A csuklók

„Fontos, hogy a csuklókat mozgató izmokat is eddzük a megfelelő működéshez, ami ennek az ízületnek az esetében egyaránt jelenti az erőt, mozgékonyságot és stabilitást” – mutatott rá Joseph A Gil ortopédsebész. A sportolók és rendszeresen mozgók számára nagyon fontos, hogy rendszeresen figyelmet szenteljenek a csuklónak is. A megfelelő bemelegítés, ami nyújtást és átmozgatást is tartalmaz, segít megelőzni a sérüléseket. 

Fektessük az alkarunkat sík felületre, például egy asztalra úgy, hogy a kézfej csuklótól lelógjon a felületről, majd lassan hajlítsuk a csuklót, végül emeljük vissza. Ismételjük ezt néhányszor mindkét oldalra. Végezhetjük a gyakorlatot kicsi, könnyű súllyal a kezünkben is.

Lábujjak

Öt csont található a lábujjak mögött, ezeket nevezik lábközépcsontnak, ami a testünk súlyának túlnyomó részét hordozza, így érthető, miért kellene különös figyelmet szentelnünk neki. Az ortopédsebész szerint nagyon fontos lenne, hogy ez a terület minél rugalmasabb legyen, ez megóvhat a sérülésektől és a testünk többi ízületének kopásától. „Nem lenne szabad anélkül felkelnünk az ágyból, hogy nyújtanánk és bemelegítenénk a lábfejet” – mutatott rá a szakember. 

Ehhez segítségül hívhatjuk a táncosok lábfejerősítő módszereit, de gyakorolhatunk úgy is, hogy különböző apró tárgyakat – üveggolyót, Lego-kockákat, zoknikat – szedegetünk fel a lábujjainkkal a padlóról és tesszük egy kosárba. Ezzel a módszerrel ráadásul nemcsak a lábfejünket, de az egyensúlyérzékünket is dolgoztathatjuk.

Forrás: The Huffington Post Fotó: Unsplash, Getty Images