Halászlétől a bejgliig: ezt teszi a testünkkel a többfogásos karácsonyi menü

2021. december 18.
A karácsony a szeretet, öröm és gyomorrontás ünnepe. Míg a hedonistábbak gátlások nélkül vetik magukat a karácsonytól újévig tartó gasztronómiai örömökbe, a fogyókúrázókat és egészségesen étkezőket már a gondolatától is kiveri a víz, hogy egy ültő helyükben mennyi ételt fogyasztanak majd el. De megéri ezen stresszelni? Megmutatjuk, mit tesz a testünkkel egy hatalmas lakoma, így könnyebb lesz válaszolni a kérdésre.

„Amikor sokat eszünk, a gyomrunk fizikailag kitágul, hogy befogadja a szokásosnál több táplálékot. Ez okozhat némi kényelmetlenség érzetet – mondta dr. Stephen Juraschek belgyógyász-gasztroenterológus. – Ha ezek között az ételek között sok a keményítő tartalmú fogás, ami egy tipikus karácsonyi menüsorban elég gyakori, a testünk hirtelen vércukorszint-emelkedést is átél, mivel a szénhidrátokat glükózzá alakítja a szervezetünk” – folytatta dr. Juraschek, hozzátéve, hogy a koleszterin értékei, a vérnyomás és a folyadékvisszatartás szintén megemelkedik a szervezetünkben, mivel a testünknek fel kell dolgoznia a zsírt és a sót. Ezek tehát a rövid távú hatásai annak, ha leülünk a karácsonyi vacsoraasztalhoz, és tisztességesen végigesszük a menüt.

karacsonyi-vacsora-emesztes

Rövid távú hatások

„Ezek a kiugrások gyorsan, néhány óra alatt rendeződnek” – mondta a belgyógyász. A legtöbb ember nem tapasztal különösebb panaszokat puffadáson, gyomorégésen vagy fejfájáson kívül. A krónikus betegséggel élőknek azonban óvatosabbnak kell lenniük. „A diabéteszben szenvedőknek például átgondoltan kell válogatniuk az ételek közül, hogy a vércukorszintet egyensúlyban tartsák. A magas vérnyomásban vagy egyéb szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek pedig a folyadékvisszatartás és az emésztés miatt megemelkedő vérnyomás okozhat komplikációkat” – figyelmeztetett dr. Juraschek. 

„A hatalmas étkezés pluszenergiát kíván az emésztés működtetéséhez – mondta Dawn Jackson Blatner dietetikus. – Ezt kell hibáztatni a vacsora utáni rossz közérzetért, nem a húsban található triptofánt. Rengeteg feladatot végez egyszerre a testünk, és amikor nagy mennyiségű ételt kell megemésztenie, ez több energiát von el.” Furcsa érzés, de például azt is tapasztalhatjuk, hogy a végtagjaink hidegebbek ilyenkor. Ez amiatt lehet, hogy az emésztésünknek van szüksége a vérre, így a szervezetünk ezt a végtagjainkból vonja el. 

Hosszú távú hatások

A jó hír: nem valószínű, hogy bármilyen hosszú távú hatása legyen egy ilyen gigantikus étkezésnek, mindegy mennyi kalóriát tartalmazott. „Az 365 napból áll. Ha háromszor eszünk egy nap, az több mint ezer étkezés egy évben – mondta Blatner.  – Amit az ünnepek alatt teszünk egyszer egy évben, nincs különösebb hatással az egészségi állapotunkra általánosságban vagy a súlyunkra, ha utána visszatérünk a normális, egészséges, kiegyensúlyozott étrendünkhöz és életmódunkhoz.”

Ezzel a belgyógyász is teljesen egyetért, hozzátéve, hogy a szervezetünk képtelen mindent eltárolni, amit egy ilyen túlevéssel bevittünk. “„gen, felesleges többletkalóriákat viszünk a szervezetünkbe a karácsonyi vacsorával, de ez túl sok ahhoz, hogy egyetlen ülés után mindent megtartson a testünk. Sokkal inkább kellene aggódnunk az egész éves rossz étkezésünk miatt.”

Mennyit együnk?

Egy ideális világban képesek lennénk uralkodni magunkon, és csak annyit ennénk karácsonykor, amennyivel jóllakunk, ám mindkét szakértő egyetért abban, hogy emiatt felesleges stresszelnünk. „Ha szeretnénk, még mindig tehetünk jó pár dolgot azért, hogy a töltött paprikát is együnk, de az egészségünk és komfortérzetünk is megmaradjon” – mondta a belgyógyász.

Például ne nagyjuk ki a reggelit. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem fogunk tudni többet enni csak azért, mert egész nap nem eszünk. Sőt. Az anyagcserénk attól indul el az éjszaka után, ha megkapja a kezdőlökést a reggelivel. Több kicsi, könnyű étkezés a nap folyamán megfelelően felkészíti az emésztésünket és a szervezetünket az esti lakomára” – mondta a dietetikus. 

Együnk lassabban. „Ha nem habzsolunk, hanem hagyunk időt a fogások között, megrágjuk rendesen a falatokat, az agyunk időben észleli, ha már jóllaktunk, jelez a szervezetünk, mielőtt túl sokat ennénk” – magyarázta Juraschek. A vízfogyasztást se hanyagoljuk, mivel a megfelelő mennyiségű folyadék segíti az emésztést és kimossa a felesleges sót a szervezetünkből. „Nem, az alkohol nem számít a folyadékbevitel szempontjából” – figyelmeztetett a dietetikus. 

Vacsora után érdemes egy kellemes sétát tenni. Ezzel nemcsak a kalóriákat égetjük, de remek közös tevékenység lehet a szeretteinkkel. És végülis ez lenne a karácsony lényege.

Forrás: Time Fotó: Unsplash

Olvass tovább!