Válogatós a gyerek? Ezért nem a táplálékkiegészítő a megoldás!

2022. július 15.
Amikor a gyerek már semmilyen gyümölcsöt és zöldséget nem hajlandó megenni semmilyen formában, az elkeseredett szülők végső megoldásként gyakran folyamodnak ahhoz, hogy táplálékkiegészítőkkel pótolják a kieső tápanyagokat. Az orvosok szerint viszont ez kifejezetten kockázatos lehet.

A tudatos szülők komolyan veszik az evést. Az étkezések színesek, mint a szivárvány: répa, leveles zöldek, hagyma és sült csirke. Egyszerű, ám fehérjével, vitaminokkal és ásványi anyagokkal teli étel. A kisgyerekek viszont nem feltétlenül vannak hasonló véleményen. „A legkisebb gyerekem teljesen más, mint a nagyobbak. Rettentően válogatós, amivel nagyon nehezen birkózok meg” – mondta a háromgyermekes édesanya, Francis Cammalleri, aki dietetikus. Mivel nagyon aggódott amiatt, hogy a fia nem jut elég vitaminhoz és tápanyaghoz a válogatósság miatt, táplálékkiegészítőkkel próbálja pótolni azt, ami az evésekből kimarad. „Ha azt tapasztalom, hogy valamiből nem eszik eleget, próbálom kitölteni a lyukakat.”

Nem ő az egyetlen. A fejlett világ országaiban soha ennyi gyerekeknek szánt táplálékkiegészítőt nem adtak el, mint az elmúlt években. A Michigan Egyetem által végzett kutatás szerint – melyet több mint 1200 szülő megkérdezésével végeztek – a legtöbb szülő adott már táplálékkiegészítőt gyermekének. Egy német tanulmány pedig kimutatta, hogy 2014 és 2019 között exponenciálisan emelkedett a gyerekeknek adott gyógyszerek és táplélékkiegészítők mennyisége. A 2018-as adatok szerint a gyerekek és fiatalkorúak harmada szed rendszeresen táplálékkiegészítőket és vitaminokat. 

valogatos-gyerek-taplalekkiegeszito

A gyermekek étrendje hatással van a testsúlyukra, a csontok sűrűségére, a látásra, hangulatukra. A Mayo Klinika szakemberei egyértelműen a tápanyagban gazdag élelmiszerek, kevés cukor és szaturált zsír mellett teszik le a voksukat. „A táplálékkiegészítők használata, hogy ezzel segítsük a kiegyensúlyozott étrend megtartását, nem ördögtől való ötlet – mondta dr. Mona Amin gyermekorvos. – Ám nem ajánlanám könnyű szívvel. Nemcsak azért, mert nincs rá tudományos bizonyítékunk egy csomó táplálékkiegészítő esetében, hogy valóban használnak, de azért sem, mert bizonyos esetekben még kockázatot is jelentenek, ha nem megfelelő mennyiségben szedik, különösen a gyerekeknél.”

Egészséges kapcsolat az étellel táplálékkiegészítőkkel?!

A szénhidrátközpontú menzaételek és az a vágy, hogy a gyerekek egészséges kapcsolatot építsenek ki az ételekkel egyre inkább a táplálékkiegészítők felé sodorja a szülőket. A cél elérését ugyanis nagyon gyakran hátráltatja a kicsik válogatóssága, ami óvodáskorban válhat egyre erősebbé. 

Vannak gyerekek, akik minden gyümölcsöt megesznek, ám a zöldségekkel hadilábon állnak, és van, aki fordítva. Az sem biztos, hogy segít, ha nincsenek tiltólistás ételek, nem feltétlenül esznek változatosabban a kicsik. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a szülők a táplálékkiegészítőkhöz fordulnak. „Nem kényszerítem őket, hogy mindent megegyenek, mert nem akarom, hogy negatív kapcsolatuk legyen az ételekkel – mondta egy kétgyerekes édesanya. – Egy ideális világban megennének bizonyos mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget, fehérjét és kalciumot, ám sajnos a valóságban nem ez történik.”

Azt is látom, hogy az iskolában főleg szénhidrátot esznek. Szerintem ez kihat a koncentrációs képességükre is, néha kifejezetten akadályozza, hogy megfelelően figyeljenek az órákon vagy bírják a fizikai terhelést.

Alyson Martinez dietetikus teljesen megérti, miért döntenek úgy a szülők, hogy táplálékkiegészítőket adnak a gyerekeiknek. „Nagyon nehéz olyan gyereket találni, aki megeszi a menzaételeket minden nap” – mondta Martinez. Még ha tartalmazza is az előírt mennyiségű kalóriát egy iskolai ebéd, a kalcium-, vas-, A-vitamin-, C-vitamin- és rostbevitelt nem feltétlenül fedezi. Ugyanakkor a dietetikus szerint attól még, hogy a menzával kapcsolatban vannak fenntartásaink, nem lenne feltétlenül szükséges a táplálékkiegészítőkhöz nyúlnunk: a gyerekek napi tápanyagszükségletét a reggelivel, vacsorával, uzsonnával is fedezhetjük. 

Táplálékkiegészítők és adagolás

Az egészséges gyerekeknek ne csak változatos – gyümölcsöt, zöldséget, fehérjét és probiotikumokat tartalmazó – étrendre, hanem megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, testmozgásra és szabadban töltött időre is. A gyermekorvosok időnként javasolják azoknak a gyerekeknek, akik nem esznek meg elég sokféle zöldséget és gyümölcsöt a multivitaminokat. „Ha egy család úgy gondolja, kellőképpen átgondolta és meg akarja próbálni, nem feltétlenül ellenzem – mondta a gyermekorvos. – Ugyanakkor szeretném, ha tudnák, hogy ez bekerül a gyermekük szervezetébe, és nemcsak előnye, de kockázata is van.”

Egy 2017-es kutatás eredményei szerint például a gumicukor-vitaminokban található hatóanyag jelentősen eltér attól, amit a tájékoztatón feltüntetnek. A legnépszerűbb táplálékkiegészítők a D-vitamin, magnézium és halolaj. Ezekkel kapcsolatban azonban nem árt az óvatosság, mert a túladagolás kockázata is fennállhat. 

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!