Hőségriadó: így hűtsd le magad légkondi nélkül, filléres módszerekkel

2022. július 20.
Rövid időn belül a második hőhullám söpör végig ezen a nyáron Európán, amire nem árt előre felkészülni. A légkondi nem túl környezetbarát, ráadásul mostantól az árammal is spórolnunk kell, úgyhogy érdemes más trükkökhöz folyamodnunk – nem is gondolnánk, hogy mennyi van.

A nagy meleg sok szempontból előnyös, hiszen nem kell fűtenünk, kényelmesen öltözhetünk és jó ilyenkor a szabadban lenni. A hőség viszont már más kategória, ugyanis sem a testnek, sem a léleknek nem tesz jót: károsíthatja az agyat és más szerveinket is, hőséggörcsöt, illetve hőgutát okozhat. Vegyünk fel a harcot ellene!

hosegriado-hutes-legkondi

Maradjunk hidratáltak

Ha kimelegszünk, a hidratálás az első és legfontosabb lépés, amit a lehűlés érdekében tehetünk. A víz hőmérséklete nem számít, csak az, hogy kellő folyadék nélkül a testünk nem tudja hűteni magát. Igazából bármilyen folyadék tökéletes erre a célra a kávé kivételével – az ugyanis dehidratál és vizelethajtó hatású. A kókuszvízben található vitaminok, ásványi anyagok viszont csodát tesznek, energiával töltik fel a testünket, a borsmentatea pedig pozitív hatással van a hidegreceptorainkra, enyhíti a légzési nehézségeket és éberebbé tesz minket.

Hideg zuhany

A jeges fürdő lehűti a testet, de az extraerős hatásért egy borsmentás szappant is próbáljunk ki hozzá, mert a borsmentaolajban található mentol aktiválja azokat az agyi receptorokat, amelyek hűtik a szervezetünket. Ha nem tudunk lefürdeni, akkor egy hideg vizes mosakodás is megteszi.

Hideg borogatás

Tegyünk hideg vizes borogatást vagy jégzselét a csuklónkra, bokánkra, térd-, illetve könyökhajlatunkba, valamint a nyakunkba. Ezek olyan területek, ahol az erek közel vannak a bőrünkhöz, így itt sokkal hatékonyabb a hűsítés.

Csináljunk huzatot

Nyissuk ki az ablakokat több szobában is, hogy átjárja otthonunkat a kereszthuzat. A levegő kiviszi a meleget, minket pedig hűsít.

Sötétítsünk be

Ha ablakunkon reggeltől estig besüt a nap, húzzuk be a függönyöket és eresszük le a redőnyöket, hogy a meleg biztosan kint maradjon.

Légáteresztő ágynemű

A pamut az egyik leginkább légáteresztő anyag, így az ebből készült lepedők és takarók kevésbé melegítenek az éjszaka folyamán.

Aludjunk minél alacsonyabban

Amennyiben emeletes a házunk, akkor érdemes a földszinten, esetleg a pincében aludnunk, hiszen a meleg felfelé száll, így a felsőbb szinteken sokkal nehezebben fogjuk kipihenni magunkat.

Csukjunk be mindent

Zárjuk be azoknak a helyiségeknek az ajtaját, amelyekben nincs szellőzőnyílás, és tömítsük el az ajtók, illetve ablakok körüli réseket, hogy a meleg se tudjon bejönni.

Energiatakarékos izzók

A hagyományos izzólámpák magasabb hőmérsékletet generálnak a LED-es példányoknál. A villanykörték cseréjével egyrészt pénzt takaríthatunk meg, másrészt a közelükben ülve mi sem kapunk majd hőgutát.

Főzzük reggel, lassú tűzön vagy a szabadban

A sütőből kiáramló hő az egész házban szétterjedhet, amit megelőzhetünk azzal, ha lassú tűzön vagy a szabadban, grillen készítjük el az ebédet.

Fagyasztott finomságok

Együnk jégkrémet vagy fagyasztott gyümölcsöket. Ne essünk túlzásba a cukorral, inkább készítsük el házilag mi magunk, például fagyasztott banánból.

Hűtsük be az ágyneműt

Lefekvés előtt fél órára helyezzük az ágyneműt a hűtőszekrénybe vagy a fagyasztóba, és soha többé nem akarunk majd máshogy elaludni a tomboló hőségben!

Fűszerezzük meg

A fűszeres ételek fokozzák a vérkeringést. Őrültségnek tűnhet, de a Cayenne-borsban, a jalapeñóban és a habanero paprikában található kapszaicin kitágítja az ereinket, és úgy fogunk izzadni tőle, mint még soha.

Az egyiptomi módszer

Áztassuk be a lepedőt hideg vízbe, csavarjuk ki, majd úgy, ahogy van, feküdjünk rá. Napozáshoz tökéletes!

Kevesebb sós étel és fehérje

A sós ételek és a fehérjék emésztéskor nagyobb hőt termelnek, így vízveszteséget okoznak. Inkább több gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk helyettük kisebb, gyakoribb étkezésekre elosztva.

Hűtsünk be

Tartsuk a testápolónkat, aloe vera-gélünket és hidratálókrémünket a hűtőszekrényben. Ezzel a puffadás és a rosacea megjelenését is csökkenthetjük, ráadásul csodás érzés lesz velük kenegetni magunkat a nagy melegben.

Valami forró

Lehet, hogy egy csésze forró tea megivása áll a legtávolabb a terveinktől 40 fokban, pedig amikor forró italt fogyasztunk, hevesebben izzadunk, ugyanis így kompenzálja a szervezetünk a folyadék által kapott hőmennyiséget.

Használjuk ki a város adta lehetőségeinket

Home office esetén dolgozhatunk egy nyilvános könyvtárban, kávézóban is. Elviselhetetlen hőség esetén viszont inkább maradjunk bent, és fordítsunk nagyobb figyelmet az idősekre, gyerekekre és krónikus betegségben szenvedőkre. Azt se felejtsük el, hogy a háziállatoknak is védelemre van szükségük!

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!