Elképesztő menő 2024 nyarán a lenövés, ha jól csináljuk A lenövés eddig az igénytelenség jele volt. Most viszont – ha tényleg hozzáértő kezek alkotják meg – kifejezetten menő idén nyáron.
3 csillagjegy, aki folyton belenéz a párja telefonjába Vannak, akik egyszerűen kíváncsiak és mindenbe beleütik az orrukat, míg más csillagjegyek a folytonos gyanakvás miatt néznek bele gyakran a párjuk telefonjába.
Briliáns elméd van, ha rájössz, ki nem vámpír a képen Ismét kipróbálhatjuk, vagyunk-e olyan jó nyomozók, mint Sherlock Holmes.
Napi üzenet szombat – 2024. 06. 08. Napi inspirációs rovatunk rövid motivációval ajándékoz meg minden reggel és lendületet ad az új nap kihívásaihoz. Hiszen minden nap új esély a sikerhez!
Szabó Máté rendező: A látszólagos rendből a látszólagos káoszba Londoni sikerdarab debütál Szabó Máté kezei között az Orlai Produkciónál. Ez a rendező hatodik darabja ebben az évadban, ami saját bevallása szerint egyértelmű jele annak, hogy súlyos munkaalkoholizmussal küzd.
4 apró rossz szokás, amivel eltaszítod magadtól az embereket Lehet, hogy észre sem vesszük, de vannak olyan apró, jelentéktelennek tűnő szokásaink, amik újra és újra eltaszítják mellőlünk az embereket.
Meghan Markle legjobb nyári ruhái – inspirálódj a sussexi hercegné gardróbjából Ha szeretnéd feldobni a nyári ruhatáradat, érdemes lehet Meghan Markle könnyed, ragyogó és elegáns ruhatárából inspirálódni.
Jennifer Lopez megdöbbentő lépésre szánta el magát, hogy megmentse a házasságát Ben Affleckkel Jennifer Lopez óriási dolgot tett azért, hogy megmentse a házasságát Ben Affleckkel.
Görög Zita videóban mutatta meg ritkán látott lányát – Lotti már most profi táncos Görög Zita lánya édesanyja kiköpött mása. De nemcsak gyönyörű a 16 éves Lotti, hanem profi táncos is!
Palvin Barbi bikinis fotója letarolta az internetet – mindenkit megőrjített a tökéletes alakjával Palvin Barbinak sikerült felrobbantania az internetet és futótűzként terjed a bikinis fotója.
Érd el álmaid alakját – a testeddel harmóniában Alig várod, hogy végre berobbanjon a nyár, de úgy érzed, még nem érted el azt az alakot, amire igazán vágysz?
Legendás divattervezők és Star Wars is lesz a Disney+ júniusi premierjei között Izgalmas tartalmakkal ünnepli 2024 júniusát a Disney+. Ha inkább a szobában hűsölnénk, esetleg csak pihennénk kicsit, itt megtaláljuk hozzá a legjobb műsort.
Matt rúzs, ezért imádjuk idén nyáron is A matt rúzs népszerűsége töretlen. Sokan tartanak az esetlegesen szárító hatástól, pedig ma már fantasztikus, tápláló matt rúzsok tömegéből válogathatunk.
Öt érdekesség, amit nem tudtál Vanessa Hudgensről Vanessa Hudgens tévénézők millióinak lopta be magát a szívébe a High School Musicallel. Íme öt érdekesség, amit még a legnagyobb rajongók sem tudnak róla.
Kim Cattrall 67 évesen is bombázó fekete miniruhájában Kim Cattrall ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt a barátjával, de most mégis kivételt tettek. A 67 éves színésznő bombázó volt fekete miniruhájában.
Jó hírek érkeztek Selma Blair súlyos betegségével kapcsolatban Selma Blair jó híreket osztott meg súlyos betegségével kapcsolatban. A színésznőnél 2018-ban diagnosztizáltak szklerózis multiplexet.