Bevallom, nekem bizony problémám van az elengedéssel. Mint sokan mások, én is próbálom görcsösen kontrollálni az életemet, annak kisebb és nagyobb szegleteit, a hatókörömön kívüli, „nagyvilági” dolgokkal kapcsolatban pedig állandósult a tehetetlenséggel megfejelt szorongásom.
De innen szép nyerni, tartja a mondás, így felvilágosult, problémáival bátran szembenéző modern nőként folyamatosan kutatom, hogyan oldhatnám nemcsak szorongásaim zömét, hanem a kínzó kontrollmániámat is. A pszichológus, sportolás, egészséges étkezés szentháromságából ki-kikacsintok időnként új módszereket kipróbálni – hátha köztük van a mindent megoldó Szent Grál. „Képzeld, Zsófi kitalált egy légzéstechnikát, én már voltam párszor, azóta nem rettegek annyira a vezetéstől, és sokkal pontosabban lövök” – újságolta a hobbiból lövészetre járó legjobb barátnőm. Több se kellett nekem – hiszen a vezetés nekem is mumusom, önbizalomból pedig sosem lehet elég a magamfajtának –, már úton is voltam Baranyay Zsófihoz, aki történetesen a volt osztálytársunk. Ági barátnőm bölcsen csak egy dolgot nem említett, hogy nemcsak lélegezni, hanem énekelni is fogunk. Zsófi ugyanis szakképzett énekes, emellett komoly sportmúlttal is rendelkezik, volt riporter és szerkesztő – sokoldalú múltjának, szerteágazó tudásának és szűnni nem akaró tenni akarásának köszönhetően pedig mára a Soundfulnessre keresztelt módszer kitalálója is. A módszeregyüttes a helyes légzés alapos ismeretén, a szabadon áramló hangon és az ezek által létrejövő gesztusok autentikusságán alapszik – leegyszerűsítve visszavezet minket ahhoz a természetes légzéshez, amellyel születtünk, a tulajdonképpeni sallang- és blokkmentes önmagunkhoz.
Énekelni mindenki tud
Zsófival nagyon rég nem láttuk egymást, így az első fél óra a közös emlékek felemlegetésével telt, aztán szép lassan rátértünk a módszerére, és jött a hideg zuhany: éneklés! Mint a legtöbb ember, én is szentül meg vagyok győződve arról, hogy nincs hangom, nem tudok énekelni, és különben is: jaj. Zsófi ezzel szemben állítja, hogy – ha nincs kifejezett fiziológiai probléma – bárki képes énekelni, hiszen megvannak hozzá a hangképző szervei, azaz tud lélegezni és van teste. Az emberi testet a csellóhoz hasonlítja, ahol a húrok a nyak és a hangszálak – bár ezeket fogja le a művész, maga a levegővel teli test (hangszer) és annak a rezgése adja a hangot. Az emberi test csontjai és kemény részei rezonálnak be a levegő által, és így képződik a hang, de legtöbbünk olyan gátakkal van tele, hogy a levegő nem tud szabadon áramolni a testben, a hangképzés a nyakra és a fejre redukálódik, ahogy ő mondja, ettől más lesz a csengése, a vivőereje, az érzelmi töltete. A gátak, blokkok egészen pici korunktól rakódnak ránk, a különböző minták, hatások folyamatos megfelelési kényszert váltanak ki, elszorítva a testet – és így a benne áramló levegőt is. A módszer célja nem más, minthogy ezektől a blokkoktól, sémáktól megszabaduljunk a helyes, autentikus légzéshez való visszatérés által.
Ahogy elkezdtünk gyakorolni, folyamatosan Mátyás király és az eszes lány meséje járt a fejemben, aki vitt is valamit, meg nem is, volt is rajta valami, meg nem is, gyalog is ment, meg nem is: Zsófinál lélegezni tanultunk, meg nem is, énekeltünk is, meg nem is… Mert ő nem légzéstechnikát tanít, csak visszavezet ahhoz a légzéshez, amellyel a világra jöttünk – mindig kér, hogy ne vegyem a levegőt, csak hagyjam be- és kiáramolni. Ugyanígy kér arra is, hogy ne akarjak énekelni, csak hagyjam, hogy kiáramoljon a hang. Ne akarjak énekelni, engedjem el. Helyben vagyunk, engedjem el! A világ – számomra legalábbis – egyik legnehezebb dolgát kéri olyan természetességgel, hogy attól persze még jobban befeszülök, de ha nagy ritkán tényleg sikerül, kárpótol érte az a mérhetetlen lelkesedés, amivel tudtomra adja, hogy fantasztikusan felhangdús, tiszta hang jött ki a torkomból, azaz a torkomon keresztül a testemből. Belőlem.
És hogy miért a hangot, az éneket választotta Zsófi a módszere alapjául?
Fotó: Getty Images
