Erősít a Netflix: menő edzésprogrammal újítottak be A Netflix és a Nike közös edzésprogramot tett elérhetővé, hogy senki se lustálkodjon az idei évben.
4 hatásos gyakorlat, ha a derekad a gyengéd Van, akinek már a húszas éveiben megjelennek az első panaszok, és vannak, akiknek csak több évnyi ülőmunka vagy fizikai megerőltetést követően érkezik meg a kisördög, de a legtöbbünket sajnos mind elér a derékfájás.
5 perc jóga Johannával: önszeretet és öngondoskodás A két ünnep között figyelj arra is, hogy magadat is töltsd fel szeretettel és egy kis énidővel. Ez az 5 rövid gyakorlat segít kapcsolódni önmagadhoz és nyugodtan indítani vagy éppen zárni a napot.
Hírességek, akik elárulták óriási fogyásuk titkát A közelmúltban rengeteg hírességet láttunk, aki szinte hónapok alatt teljesen átformálta a testét, döbbenetes fogyásukat az egész világ tátott szájjal nézte.
Ezzel a mozgásformával javíthatjuk a memóriánkat egy friss kutatás szerint Egy friss amerikai tanulmány szerint a különböző mozgásformák a memóriánk különböző funkcióira lehetnek hatással, de az biztos, hogy a rendszeres mozgás az emlékezőképességünknek is jót tesz.
5 tipp, ami segíthet lefutni az első 10 km-edet Ezek az apró trükkök segítenek, hogy még biztosabb lehess a sikeredben, amikor az első (vagy igazából bármelyik) 10 kilométeredet futod.
„Nekünk, magyaroknak minden ebéd úgy kezdődik, hogy veszel egy jó adag olajat” Vevők-e a magyarok a kókusztálban felszolgált acai bowlra, és hogyan lehet a lencsefasírt időtakarékosabb és olcsóbb, mint egy rántott hús?
Ezek a legjobb ételek edzés előtt és edzés után! Éppen megfogadtad, hogy mostantól tornával indítod vagy zárod a napjaidat? Nos, csak támogatni tudjuk a döntésedet, viszont mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ezt a programodat össze kell hangolnod az étkezéssel is!
Helen Mirren elárulta 6 dolláros szépségtitkát A 76 éves színésznő elárulta kortalan ragyogásának néhány titkát.
Maradj mozgásban az ECCO cipőkkel! Az ECCO cipőmárka és az új #MovesLikeYou kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy folyamatos mozgásban vagyunk – legyen szó új dizájn fejlesztésről vagy új, innovatív technológiákról. Neked is ideje megmozdulnod.
8 jógapóz, hogy könnyebben emésszük meg a töltött káposztát Telítődtünk a rengeteg finomsággal, és úgy érezzük, az emésztésünk elért a teljesítőképessége végére? Ideje jógázni!
Maradjunk mozgásban az ECCO-val! Hogyan maradjunk mozgásban a hidegebb hónapokban is? Élvezzük az ECCO-val az őszi-téli szezont, amely tele van örömmel. Tartsuk szem előtt a mozgást és a kényelmet!
Hány órakor érdemes edzeni, hogy a leghatásosabb legyen? Az első és legfontosabb tudnivaló, hogy a testedzésnek nincs rossz időpontja, kitartóan végezve mindig learathatjuk a babérokat, vannak azonban olyan idősávok, amikben még a megszokottnál is hatékonyabb lehet a mozgás.
5 dolog, amit mindenképpen tegyél meg, mielőtt lefőzöd a következő kávédat Igyál még egy csészével, és fogd rá az évszakra! De tényleg minden esetben egy plusz csésze kávé jelentheti a megoldást?
Ezek a csillagjegyek a legsportosabbak – Meg is látszik az alakjukon! Ezek a csillagjegyek nemcsak beszélnek róla, hogy a rendszeres sport milyen jótékony hatást gyakorol az egészségre és a megjelenésre, hanem lelkesen gyakorolják is. Te köztük vagy?