Nem tudsz a szívedre hallgatni: az agyunk irányítja, hogyan és kit szeretünk Bár a szív a testünk motorja, az agynak még felette is hatalma van, bármennyire is szeretnénk azt gondolni, nem fejben dől el, kibe és hogyan szeretünk bele. Az agy szinte soha nem pihen, és miközben dolgozik, arra is hatással van, hogyan éljük meg és érezzük a szerelmet.
Miért nézel ki mindig borzalmasan a rólad készült fotókon? Na jó, igazából egyáltalán nem nézel ki borzalmasan, csak az agyad próbálja ezt elhitetni veled.
Mérgező munkahely: ezek a jelei, ha nárcisztikus a főnököd A nárcisztikus emberek perfekcionisták, akik önmagukkal vannak elfoglalva. Mindeközben pokollá tehetik a munkatársaik életét.
Magyarok fejlesztettek letisztult terápiás készletet A Csanaky Szilvia szakpszichológus és Holbis Emőke tervező által kifejlesztett ATTACHED projective toolkit könnyen használható, hasznos terápiás eszközt ígér a pszichológusoknak.
A túl sok szabadidő árt az egészségnek A jó közérzet elkezd romlani körülbelül öt órányi szabadidő után.
Vallomás: „Nem számítottam rá, hogy a plasztikai műtét után ilyen depressziós leszek“ „Megtörtént a régóta vágyott plasztikai műtétem, minden adott volt hozzá, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ehelyett képtelen voltam bármit érezni.”
Unatkozol? Így szórakoztasd az agyad! Ezek a játékok nemcsak lekötik az elménket, de rendkívül hatásos edzésként is felfoghatók.
Kimerültség, rettegés a találkozóktól: a szociális szorongás ellehetetleníti az életet A nyilvános beszéd vagy az idegenekkel való találkozás rémálom annak, aki szociális szorongástól szenved. Szerencsére van megoldás.
Miért egy 30 perces kávézás a legjobb első randi? A kevesebb néha több. Igaz ez az első randira is az amerikai randiguru szerint.
Itt a magyarázat, miért nem érdekelnek a romantikus filmek, és miért nem rajongsz Nem szabad összetéveszteni az aromantikus alkatot az aszexualitással.
6 egyszerű lépés, amivel a boldogság beköltözik hozzánk Bár a magazinok és önsegítő könyvek szívesen állítják be a boldogságot úgy, mint egy misztikus és ezoterikus dolgot, valójában számos, tudományos módszerekkel megfogható alkotóeleme van.
Nincsenek rossz hatással a kislányokra a Disney hercegnők Felsóhajthatnak a szülők, akik már aggódtak, amiért a kislányuk csak koronában és tütüben hajlandó kilépni az ajtón.
„Majdnem 40 évesen engedtem meg magamnak az ölelést” Milyen az élet ölelés nélkül, és hogyan lehet a régi sebeket hátrahagyva, gyógyulni az érintéssel? Személyes vallomásunkban erről olvashattok.
Vigyázz, mit mondasz a gyerekedről a gyereked előtt! Tönkreteheti a gyermek önbizalmát, ha a felnőttek nem figyelnek arra, hogyan beszélnek róla a gyerek előtt.
Imposztor-szindrómával küzdesz? Így tarthatod kordában! Nem számít, diákról, szülőről, pályakezdőről vagy régi motorosról van szó, az imposztor-szindróma nem foglalkozik a társadalmi státusszal.
60 felett a virtuális kapcsolattartás rosszabb, mintha egyáltalán nem beszélnénk A virtuális kapcsolattartásról kiderült, hogy növeli a magány érzését és lelki stresszt vált ki az idősebbeknél.