Riporter
Hétköznapi hősök: Dörflinger Edina, a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát önkéntese
Gyerekkorában mentett kutyájuk volt, kamaszként is nagyon vágyott egy újabb kutyusra, végül felnőttkorában jött el a megfelelő alkalom, amivel élt is: örökbefogadásra váró kutyák ideiglenes befogadójának jelentkezett. Dörflinger Edinával, a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát önkéntesével beszélgettünk.
„Kiemelten fontos egy kiadónak ezzel a témával foglalkoznia” – elindult a Central Média #StopAbuzus kampánya
Kiadónk Stop Abúzus kampányával szeretne segíteni úgy, hogy az edukáció mellett a termékein keresztül megpróbál gyakorlati segítséget is nyújtani az érintett családoknak, szülőknek, gyerekeknek. A kampányról Lipták Tímeával, a Central Médiacsoport magazin-üzletágának igazgatójával beszélgettünk.
Meghalt Ruth Bader Ginsburg, a női jogok bajnoka
87 éves korában meghalt az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság legidősebb tagja, a mindenféle diszkriminációval szembeszálló Ruth Bader Ginsburg (RBG). A nyomtatott Marie Claire-ben két évvel ezelőtt írtunk róla portrét, most abból a cikkből közlünk részleteket.
James Bond birkáitól a zombimacskáig – Állatok a filmszakmában
Lehet egy macskával több? Vagy egy tehénnel, pingvinnel, sünnel, esetleg rögtön kétszáz kutyával? Ha moziról beszélünk, a válasz sokak szerint egyértelmű igen: egy film csak jobb lehet attól, ha szerepelnek benne állatok. De hogy kerülnek a filmszakmába, és mi teszi őket sztárrá?
Árvai Péter: „Jobban kellene törődnünk egymással és a kék űrhajónkkal”
Árvai Péter tizenkét év után lemondott vezérigazgatói pozíciójáról a Preziben, hogy ezentúl még több időt szentelhessen mások megértésére és a világ előremozdítására – tudtuk meg a leköszönésekor közzétett nyilvános leveléből. A világszerte ismert sikeres magyar üzletember ritkán ad interjút, ezért rendkívül megtisztelő, hogy igent mondott a felkérésünkre.