Az aranyóra: hogyan tegyük jobbá az életünket egy ebédszünet alatt?

2020. szeptember 27.
Nagyon könnyű az asztalunk mellett maradni, és a monitort bámulva megebédelni, meg sem szakítva a munkát. Ám ha felállunk, és mozgunk egy kicsit, rendbe tesszük a lomokkal tömött fiókot, megnézünk egy részt a kedvenc sorozatunkból vagy összebújunk a párunkkal, teljesen feltöltekezhetünk energiával a nap további részére – akár egy ebédszünetnyi idő alatt.

Ha már lassan több mint fél éve otthonról dolgozunk, könnyen elfelejthettük, hogy létezik egy olyan fogalom: ebédszünet. Egy olyan óra, ami csak a miénk, amikor azt tehetünk, amit csak akarunk. Nem árt emlékeztetni magunkat, hogy akár fel is kelhetünk az asztaltól, és rengeteg dolgot csinálhatunk, ami feltölt és jólesik. Ha tanácstalanok vagyunk, mire elég egy ilyen rövid idő, adunk pár tippet, mivel adhatunk magunknak egy kis motivációt a nap további részére.

Hívjunk fel egy barátot, vagy találjunk egy újat

Ha a kollégáinktól fizikailag távol dolgozunk, rengeteg emberi kontaktustól esünk el. „Az ebédszünet remek alkalom, hogy újra felvegyük a kapcsolatot egy régi baráttal például – mondta Clare Evans időmenedzsment tanácsadó. –Általában túl elfoglaltak vagyunk ahhoz este, hogy felhívjuk az ismerősöket, és csevegjünk egy kicsit, folyton halogatjuk. A nap közepe sokkal jobb időpont erre.” Ha pedig nem riadunk vissza a kihívásoktól sem, szóba elegyedhetünk egy idegennel bevásárlás közben például. „Nem is gondolnánk, hogy egy kis csevely milyen sokat számít a lelki egészségünk szempontjából” – mondta Evans.

Sétáljunk el a kedvenc fánkhoz

Mindenkinek van egy kedvenc fája. A lényeg, hogy menjünk ki, legyünk minél távolabb a számítógéptől. Ha ezt némi testmozgással is összekötjük, még jobb. „A fák az állandóssággal kapcsolódnak össze az agyunkban. Ráadásul kimegyünk a napfényre, ami roppant fontos a cirkadián ritmusunk egyensúlyának megőrzésére. Egy kis biciklizés, kocogás a közeli parkban pedig egész napra feltölt energiával” – sorolta az előnyöket Susan Saunders életmódtanácsadó.

Rakjuk rendbe a fiókokat

Remek alkalom otthonunk lomtalanításának elkezdésére az ebédszünet. „Nem kell nagyban kezdeni. Megteszi néhány fiók, az éjjeliszekrény vagy a fürdőszobai polcok átnézése. Terápiás hatása van” – mondta az életmódtanácsadó.

Szeretkezzünk

A szex élettani előnyeit valószínűleg már mindenki ismeri. Nézzük a home office jó oldalát: sokkal több lehetőségünk van a nap folyamán arra, hogy összebújjunk a párunkkal. Egy 2004-es kutatásban 152 pár együttléteit vizsgálták. Az eredmények szerint egy átlagos szeretkezés 12 percnyi előjátékból és 7 percnyi közösülésből áll, tehát arra sem lehet hivatkozni, hogy egy ebédszünetbe ne férne bele egy gyors összebújás. A felszabaduló oxitocin pedig bőven megéri, hiszen úgy érezhetjük magunkat tőle, mintha újjászülettünk volna. 

Nézzünk sorozatot

Egy fél órás sorozatepizód tökéletes kikapcsolódást jelenthet a munkából. „Egyedül arra kell vigyáznunk, hogy ne akarjunk még egy részt megnézni, és aztán még egyet, és még egyet…” – figyelmeztetett Evans. Ez nagyon hasznos rituálévá válhat a napunkban, van mit várnunk reggel, és van min gondolkoznunk este. Ha pedig csak napi egy nézünk meg például a Maffiózókból, négy hónapon át kitart a teljes sorozat. (Ha nem szeretnénk képernyőt képernyőre cserélni, könyvet is olvashatunk. Ha napi egy órát olvasunk a Háború és békéből, két hónap alatt érünk a regény végére.)

Olvastad már?

Készítsük elő a vacsorát

„Az alapanyagok előkészítse főzéshez meglepően meditatív tevékenység. Leköti az agyunkat, így nem tudunk mással foglalkozni, teljsen kikapcsol a mókuskerékből – mondta Sam Gates gasztronómus. A húsgolyók vagy falafelek formázása olyan a felnőtteknek, mint amikor a gyerekek gyurmával játszanak. Ráadásul könnyen elkészíthető vacsora, amiből akár annyit is készíthetünk egyszerre, hogy a másnapi ebédünket is megoldjuk vele.” De hasonlóan jó kikapcsolódás a tésztagyúrás, a dagasztás és a zöldségaprítás is a szakemberek szerint, csak arra kell vigyáznunk, hogy a főzés miatti kiégés ne érjen utol minket. 

Haladjunk a házimunkával

„Bár nem hangzik túl élvezetes elfoglaltságnak, a házimunka egy hosszú délelőtti online megbeszélés után remek kikapcsolódás lehet – mutatott rá Marshall. – Pakoljuk be a mosást, öntözzünk növényeket, sétáltassuk meg a kutyát. Egy tizenöt perces takarítás pont elég például a mosdókagyló csillogóvá varázsolásához, így sokkal elégedettebben ülhetünk vissza a számítógéphez az ebédszünet végén.”

Szunyókáljunk

„Aki ebéd után alszik, tovább él és egészségesebb marad” – mondta Saunders, utalva egy korábbi tanulmányra, amely szerint egy 15-20 perces szunyókálás jelentősen csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, javítja a szellemi képességet és a fizikai funkciókat. A tökéletes délutáni alvás valamikor ebéd után, egy és kettő között történik (vagy hét órával az ébredés után), egy csésze kávé elfogyasztása után, nem tart hosszabb ideig 25 percnél, és rendszeresen megengedjük magunknak. Végülis általában ezt irigyeljük az óvodásoktól a legjobban, amikor az irodában kell dolgoznunk. Használjuk ki a home office előnyeit a délutáni alvásra is.

Olvass tovább!

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash