Napi egy tál zabkása a hízást távol tartja

2021. július 28.
Egy friss kutatás eredményei szerint napi egy tál teljes értékű gabonaféle – például zabkása – segíthet a menopauza során bekövetkező hízás lassításában.

Már sokszor, sok helyen kiemelték, milyen egészséges a zabkása fogyasztása, ám egy friss kutatás eredményei szerint a menopauza alatti hízás elkerülésében is segíthet. A bostoni Tufts Egyetem vizsgált meg háromezer, ötvenes évei közepén járó embert, és azt találták, hogy akik naponta három adag teljes értékű gabonát fogyasztanak egy nap, azoknak a derékmérete 5 centiméterrel kevesebb, mint azoknak, akik nem esznek ekkora mennyiséget. Emellett a vérnyomásra és a vércukorszintre is jó hatással voltak az egészséges gabonafélék. Az amerikai kutatók úgy vélik, hogy a zab például, ahogy a barna kenyér és barna rizs is, kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a negyvenes éveink után is megőrizzük az egészséges testtömegünket. „Az eredmények azt mutatják, hogy a teljes értékű gabonák fogyasztása az egészséges étrend részeként további jótékony egészségügyi hatásokat hordoz, többek között segítik a megfelelő testsúly megtartását és a fogyást a kor előre haladtával – magyarázta Nicola McKeown, a tanulmány vezető szerzője. – A tény az, hogy az egészséges gabonaféléket rendszeresen fogyasztóknak alacsonyabb a vércukorszintje és vérnyomása. Ezeknek a rizikófaktoroknak a féken tartása számos betegségtől megvédhet, ahogy öregszünk.”

zabkasa-testsuly-menopauza

A titok a rostban rejlik

„Számos oka van annak, hogy a teljes értékű gabonafélék segítenek az egészséges derékméret megőrzésében és csökkentik a rizikófaktorokat. Az egyik ilyen az élelmi rost, melyből jelentős mennyiséget tartalmaznak. Ez segít fenntartani a teltségérzetet, magnéziumban, káliumban és antioxidánsokban gazdag, ezáltal csökkenti a vérnyomást – magyarázta Caleigh Sawicki, a Tufts Egyetem kutatója. – A vízben oldódó rostoknak az étkezés utáni vércukorszint ugrások megelőzésében van fontos szerepe.”

A kutatás szerzői a zabkása mellett az olajos magvaknál, csirkehúsnál, tengeri herkentyűknél és joghurtnál is hasonló előnyös hatást találtak az egészséges testsúly alakulásában az életkor előrehaladtával. 

Nem mindegy, mit mivel eszünk

A tanulmány azt is megvizsgálta, vajon ugyanaz az alapanyag más-más étel részeként hogyan hat a menopauza alatti súlygyarapodásra. A vörös húsok például köztudottan nagy szerepet játszanak a hízásban, ám ha zöldségekkel fogyasztjuk, csökkenthetjük a negatív hatásait. Bár a tejtermékek, így a sajt vagy a tej önmagában nem hizlal, magas keményítő- és/vagy cukortartalmú ételekkel együtt fogyasztva már összefüggésbe hozhatók a súlygyarapodással. 

Fiona Hunter tápanyagszakértő szerint önmagában bármelyik felsorolt élelmiszer jó választás lehet a klimax korszakában járó embernek, ám a kalóriák mennyiségét sem szabad figyelmen kívül hagynunk. „Az a főszabály a középkorú emberek számára, hogy ha meg akarják tartani testsúlyukat, akkor annyit kell enniük, mint egy olyan fiatalnak, aki fogyni szeretne.”

Ha szeretnénk fogyni, kevesebb kalóriát szabad bevinnünk a szervezetünkbe, mint amennyit elégetünk. Ez a számot az anyagcserénk és az elvégzett testmozgás mennyisége szabja meg. „Az egyetlen különbség az, hogy negyven után az anyagcsere lelassul, így a testünknek kevesebb kalória is elegendő. Azzal is számolnunk kell, hogy fizikailag is lassulunk, kevésbé vagyunk aktívak a klimax beköszöntével. Ez a két dolog együtt az, ami az életközepi súlygyarapodáshoz vezethet.”

Forrás: The Telegraph Fotó: Unsplash

Olvass tovább!