„A felfázást nem tekintettem valódi veszélynek – egészen a múlt nyárig” (x)
Azt szokták mondani, hogy mindenki a saját kárán tanul - én pedig ezzel a kijelentéssel mélyen egyet is tudok érteni. Az elmúlt évben én is a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyire fontos, hogy nyáron is odafigyeljünk az egészségünkre...
Ilyen menyasszonyi ruhákat viselt az évek során Jennifer Lopez
Ha valaki, akkor J.Lo pontosan tudja, hosszú és kitérőkkel teli út vezet az igaziig, hiszen az énekes-színésznő két évtizeddel az első eljegyzésük után mondta ki végül az igent Ben Afflecknek. Ráadásul az élete során többször is oltár elé állt, így nem egyszer láthattuk már menyasszonyként.
Itt vagyok harmincévesen, és meg kell tanulnom rendesen nyelni
Egy automatikus mozdulat, amit naponta körülbelül 5-700 alkalommal végzünk: éberen nagyjából percenként, de még álmunkban is óránként három alkalommal. Olyan természetes, mint a levegővétel, mégis lehet rosszul csinálni – és ennek akár súlyos egészségügyi következményei is lehetnek.
Ezek a leghatékonyabb szúnyogirtó illóolajok, amelyek megóvnak a kellemetlen csípésektől
Bár szívesen töltöd a szabadidődet kirándulással vagy a teraszon ülve, a vérszívó rovarok sajnos sokszor okoznak kellemetlen perceket? Néhány apró, természetes csodaszer segítségével könnyedén megfeledkezhetsz róluk.