Madonna és Taylor Swift együtt lépett fel Vasárnap tartották az iHeartRadio Music Awards gáláját. A Los Angeles-i rádió második alkalommal tüntette ki azokat az előadókat, akiket az elmúlt évben a legkiemelkedőbbnek ítéltek.
Madonna világkörüli turnéra indul Sajnos Budapest nem került be a célállomások közé, de Prágában fellép a szupersztár.
Madonna megosztó red carpet bevonulása Az 56 éves énekesnő megosztotta a közvéleményt tegnap esti vörös szőnyeges szettjével.
Az idei Grammy nyertesei A tegnap Los Angelesben kiosztott Grammy-díjak abszolút nyertese Sam Smith lett. Az alig 22 éves brit énekes igazán jó évet zárhat maga mögött.
Madonna botrányos posztjai Az énekesnőnek sikerült felhívnia a világ figyelmét új, hamarosan megjelenő lemezére. A kampány azonban elég megosztóra sikerült.
Kik lesznek 2015 nagy visszatérői? Énekesnők, színésznők, modellek - karrierjükben mindannyian felértek már a csúcsra, 2015-ben azonban nagyobbat fog szólni nevük, mint valaha.
Madonna a Versace új arca A Versace új, 2015-ös tavaszi-nyári kampányában láthatjuk majd a popkirálynőt.
Madonna az AIDS ellen kampányol Az énekesnő is csatlakozott az AIDS elleni küzdelemhez, az APPS FOR RED névre keresztelt kezdeményezés támogatásával.
Madonna újabb dobása Hiába várja mindenki az új album hírét, az énekesnő most egy 2015-ös naptár hírét osztotta meg a közösségi oldalán.
Így nyaralnak a sztárok Kíváncsi vagy rá, ki hogyan és mit posztol egy-egy nyaralásáról vagy hétvégi kiruccanásról? Összeszedtünk néhány képet!
Stílusos anyukák, stílusos lányaik A címlapok királynői és nem mellesleg vitathatatlan divatikonok. Akárcsak a lányaik. Szerinted ki a legstílusosabb anyuka-lánya páros?
A legjobb edzés Madonnával Mi történik, ha Madonna egyszer csak feltűnik egy edzőteremben és levezet egy órát? Ha ettől a videótól nem jön meg a kedved, hogy mozogj, akkor semmitől.
Sean Penn reboot Az elvált színész egyre jobb formában van, nemrég Madonnával fotózták le nyaralás közben, most téli nyaralásán mutatja meg a jónépnek egy deszka tetején, milyen is az, ha valakin nem fog az idő.
Madonna újra szingli Három évig tartott fiatal táncosával a szerelem. Madonna és Brahim Zaibat hivatalosan is bejelentették, hogy szakítottak.
Madonna fiával és Sean Pennel Haitin A népszerű énekesnő volt férje, Sean Penn alapítványát is szívesen népszerűsíti. Haitire utazott fiával, Roccóval, hogy körbejárja a helyi szervezeteket. Exkluzív képek!
Madonna mindent megmutat Steiner Kristóf exkluzív beszámolója a tel-avivi koncertről A populáris kultúra ikonjai gyakrabban váltják egymást, mint az őrök a Buckingham-palota