Így használjuk a hullámcsatot helyesen és kreatívan Nagyon kevés olyan ember van, akinek nincs otthon néhány darab belőle. Azt azonban már nem feltétlenül tudja mindenki, hogyan kell helyesen használni a hullámcsatot.
Fél 9 után már elkéstünk a reggelivel Aki korán kel, nem csak aranyat lel. Ha reggelizik is ébredés után, a vércukorszintje is jobb lesz, mint későn kelő társaié.
Hat hónap hosszú lehet a nyár, ha marad minden így klímaügyben A nyarak majdnem húsz nappal hosszabbak lettek az elmúlt 59 évben. Ennek azonban jobb nem örülni.
Az újságtartó visszatért, és szebb, mint valaha A karantén visszahozott olyan tárgyakat, amelyek létezéséről már meg is feledkeztünk. Ilyen például az újságtartó, amely változatosabb, szebb és praktikusabb, mint valaha.
Az esőben futás meglepően jó hatással van a testre és lélekre Valójában az eső nemhogy rontaná, inkább javítja a teljesítményt. Csupán megfelelő előkészületekkel kell nekilátunk az edzésnek.
Miért maradt boldogabb az idősebb korosztály a járvány alatt? A kor előre haladtával egyre jobban fejlődnek a megküzdési képességeink. Ennek ismeretében nem is meglepő, hogy a járvány lelkileg a fiatalabb korosztályokat jobban megviselte.
Felveszed harmincszor? Ha nem, ne vedd meg! Nem csak a doomscrollozunk, tanulunk és dolgozunk online, vásárolunk is. A járvány kitörése óta az online vásárlás mértéke rakétagyorsasággal növekedett, és ha a ruhákról van szó, nem árt az óvatosság.
6 kipróbált módszer, ha megégetettük a nyelvünket Mindenki átélte már, senki sem szereti, ezért jó, ha ismerjük azokat a módszereket, amelyekkel jelentősen lerövidíthetjük a nyelvünk regenerálódásának idejét.
3 apró lépés, hogy az óraállítás ne borítsa fel a bioritmusunkat Az a tény is erőt adhat, hogy március utolsó vasárnapján idén utoljára kell megküzdenünk az óraállítás kellemetlen fizikai és lelki hatásaival.
Ezért lesz idén kötelező darab a szőnyeg a kertben Ha nem csak a mondanivalóra figyeltünk Harry és Meghan interjúja alatt, feltűnhetett az az izgalmas dekorációs elem, ami valószínűleg idén meghatározza a kerti trendeket.
Ha nagyon jót akarunk a testünknek, próbáljunk ki új edzésformákat – de csak egyszer! Az első alkalom varázsa nem kell, hogy örökre elvesszen. Akkor is megtarthatjuk egy apró trükkel, ha az életünk részévé vált az új mozgásforma.
Vetetlen ágytól a fényhiányig: így tesz stresszessé az otthonunk A pszichológusok szerint az alábbi hat dologra fontos kiemelten is figyelmet fordítanunk, hogy az otthonunk ne fokozza az amúgy is komoly, ránk nehezedő stresszt.
Kevesebb cukrot akarsz enni? Így szokhatsz le róla! Kevesen képesek arra, hogy teljesen felhagyjanak a cukor fogyasztásával, ám a szakemberek szerint erre nincs is szükség. Csökkenteni viszont nem árt.
Így traumatizálnak a közösségi oldalak A folyamatos Covid–19-ről szóló, rasszizmust, diszkriminációt sugalló és politikai tartalmú posztok megváltoztatják az agyműködést és a testünket.
A milleniálok sokkal haladó szelleműbbek a Z generációnál Bár általában azt gondoljuk, hogy a fiatalabbak nyitottabbak és haladó szelleműbbek az idősebb generációknál, egy friss kutatásból az derült ki, hogy a nemi identitással és sztereotípiákkal kapcsolatban nem feltétlenül van így.