Ezeket a puklikat sose nyomkodd a bőrödön!

2023. január 27.
Nagy bajt csak akkor okozhatnak ezek a teljesen normális puklik és dudorok a bőrön, ha elkezdjük nyomkodni és gyötörni őket. Mutatjuk, melyik az a 10 pukli, amit sose piszkáljunk.
  • Az ember bőre sosem teljesen sima, bármit is sugalljanak a sztárok és influenszerek agyonretusált és sminkelt fotói.
  • A dudorok, puklik és foltok általában teljesen normálisak és természetesek a bőrünkön, ám ha bizonyos dudorokat nyomkodni, gyötörni kezdünk, akár bajt is okozhatnak.
  • Ha nagyon zavarnak a puklik, elváltozások, forduljunk bőrgyógyászhoz, aki biztonságosan eltávolítja a bőrünkről.

Mindenkivel előfordult, hogy a tükörbe nézve észrevett egy olyan hatalmas(nak tűnő) dudort, amiről fogalma sem volt, hogyan nőtt oda egyetlen éjszaka alatt és miért van ott az arcán. „A legrosszabb, amit tehetünk, ha elkezdjük nyomkodni” – jelentette ki Dr. Dendy Engleman bőrgyógyász. „Ezzel sokkal nagyobb problémát okozunk, mint amilyen az eredeti volt.” A szakember szerint szinte biztos, hogy sebhely marad utána, ha gyötörjük a bőrünkön megjelenő különböző puklikat és dudorokat. „Tilos nyomkodni” – jelentette ki Dr. Noelani Gonzalez, a Mount Sinai Kórház bőrgyógyásza is. 

A szakemberek azt is elmondták, melyek azok a bőrünkön megjelenő dudorok, amiket soha, semmilyen körülmények között nem szabad nyomkodnunk.

1. Tilos nyomkodni a cisztás aknét

Tilos nyomkodni a cisztás aknét

Tilos nyomkodni a cisztás aknét

A cisztás akné a bőr mélyebb rétegeiben alakul ki, a bőr felszínén piros, érzékeny gyulladt pattanásként jelenik meg. Nem csak fájdalmas, de kezelni is nehezebb, ha begyullad. „Mivel a nyomkodással csak fokozzuk a gyulladást, a cisztás aknét így még nehezebb lesz akár receptre felírható szerekkel kezelni, és szinte biztosan sebhely marad a nyomán” – figyelmeztetett Dr. Engleman.

2. El a kezekkel a miliától!

A miliát teljesen felesleges nyomkodással gyötörni

A miliát teljesen felesleges nyomkodással gyötörni

Apró, fehér dudorok az arcon, amiket képtelenség kinyomni, bármennyire is próbáljuk? Ez bizony a milia, ami valóban kinyomhatatlan, hiszen ezek nem pattanások, hanem ártalmatlan, apró ciszták, melyek akkor keletkeznek, ha az elhalt hámsejtek a bőrfelszín alatt ragadnak. Ha nyomkodjuk, csak azt érjük el, hogy begyullad a bőrünk. Bízzuk a milia eltávolítását bőrgyógyászra.

3. Benőtt szőrszálakat se nyomkodjunk

Roppant frusztráló a benőtt szőrszál, ám biztos, hogy nem oldja meg a problémát, ha elkezdjük kinyomkodni, piszkálni. Szteroidos kenőcsre lehet szükség, hogy a vörösség, viszketés és gyulladás elmúljon, majd ha ez sikerült, utána hámlasztó hatású bőrtisztítóval kezelve segíthetünk a benőtt szőrszálnak a felszínre kerülni. Ha a fájdalmas csomó nem múlik, mindenképp forduljunk bőrgyógyászhoz, ne otthon akarjuk megoldani ezt a helyzetet sem. 

Megelőzhető a benőtt szőrszálak kialakulása, ha a szőrtelenítés előtt hámlasztóval tisztítjuk meg a bőrt, és a szőr növekedési irányával egyező irányban szőrtelenítünk, nem ellentétesen.

4. A fibrómákat sem jó piszkálgatni

Az apró, főként a hajlatokban, hónaljon, nyakon megjelenő fibrómák teljesen ártalmatlanok, viszont ha piszkáljuk, begyulladhatnak, ha leszakad, a helye vérzik és elfertőződhet. Ha olyan helyen van, ahol gyakran dörzsöli a ruha szegélye, a bőrgyógyász egyszerűen és biztonságosan eltávolítja a kinövéseket.

5. A szemölcsöt is inkább csak kenjük

Ha a szemölcsöt elkezdjük nyomkodni, mint egy pattanást, könnyen oda vezethet, hogy egyre több lesz belőle a bőrünkön, mivel a vírus, ami okozza, szétszóródik

Ha a szemölcsöt elkezdjük nyomkodni, mint egy pattanást, könnyen oda vezethet, hogy egyre több lesz belőle a bőrünkön, mivel a vírus, ami okozza, szétszóródik

Ha a szemölcsöt elkezdjük nyomkodni, mint egy pattanást, könnyen oda vezethet, hogy egyre több lesz belőle a bőrünkön, mivel a vírus, ami okozza, szétszóródik. A bőrgyógyász ajánl olyan krémet, ecsetelőt, amivel elpusztíthatjuk a szemölcsöket, vagy ambuláns beavatkozással néhány pillanat alatt kivágja, lefagyasztja.

6. El a kezekkel a mitesszerektől!

A miteszereket is jobb békén hagyni, sose nyomkodjuk

A miteszereket is jobb békén hagyni, sose nyomkodjuk

Tudjuk, hogy nem szabad, mégis csináljuk. Van valami egészen hátborzongató, mégis lenyűgöző abban, amikor kinyomunk egy mitesszert, ám a bőrgyógyászok szerint egyáltalán nem lenne szabad. Mivel baktériumok lehetnek a pórusokban, ezek a nyomkodás miatt a bőr mélyebb rétegeibe kerülhetnek. Ha meg akarunk szabadulni a mitesszerktől a szalicilsav és a retinol a két legjobb barátunk, valamint a rendszeres hámlasztás, amivel megakadályozhatjuk, hogy az elhalt hámsejtek eldugítsák a pórusokat.

7. A lipómát bízzuk szakemberre

Ha nyomkodjuk, csak begyullad a lipóma

Ha nyomkodjuk, csak begyullad a lipóma

Bőr alatti zsírdaganat a lipóma, ami látványra olyan lehet, mint egy cisztás akné. Általában teljesen ártalmatlan, ám ha túl nagyra nő, fájdalmas lehet. A lipóma kialakulása genetikai hajlamtól függ. Ha a szüleinknek volt, jó eséllyel nálunk is kialakul majd az életkor előre haladtával. Ha a bőrgyógyász megállapítja, hogy valóban lipómával van dolgunk, sebész vagy plasztikai sebész eltávolítja úgy, hogy alig látható sebhely marad csak a nyomában.

8. A rosaceás bőr nyugalomra vágyik

A rosaceás bőrnek nyugalom kell, nem nyomkodás

A rosaceás bőrnek nyugalom kell, nem nyomkodás

Semmiképp se háborgassuk nyomkodással, dörzsöléssel a rosaceára hajlamos bőrünket, mivel fájdalmas, vörös irritációt okozhatunk. A bőrprobléma hatására akár a szemünkön is megjelenhet kipirosodás, gyulladás. Ha zavarnak a dudorok a bőrön, a legjobb, ha bőrgyógyászhoz fordulunk és együtt kidolgozzuk a személyre szabott kezelési tervet, amivel kézben tarhtatók a rosacea fellángolásai.

9. Az ekcémát se piszkáljuk

Nagyon erős a késztetés, hogy vakarjuk az ekcémát, ez azonban egyáltalán nem jó ötlet

Nagyon erős a késztetés, hogy vakarjuk az ekcémát, ez azonban egyáltalán nem jó ötlet

Gyulladt, viszkető, hámló dudorok az arcon és a testen? Önkéntelenül is vakarni kezdjük azokat a részeket, ahol megjelenik az ekcéma, ezzel viszont csak azt érjük el, hogy még rosszabb lesz a bőrünk állapota. 

Mivel az ekcémának rengeteg típusa van, fontos, hogy konzultáljunk szakemberrel, aki a megfelelő krémeket, lemosókat javasolja a kellemetlen panaszok kezelésére.

10. A keléseket csak orvos kezelje

A bőr alatti, váladékkal teli gyülem, azaz kelés valamilyen bakteriális fertőzés következménye, így mindenképp orvosi kezelést igényel. Semmiképp se próbáljuk meg otthon kezelni, mivel akár szepszis is lehet a következménye, ha a baktériumok a véráramba jutnak. 

Antibiotikumos kúra után a bőrgyógyász valószínűleg azt javasolja majd, hogy sebésszel tisztíttassuk ki az érintett területet.

Forrás: Women’s Health Fotó: Getty Images