Hogyan csökkentheted a változókor kellemetlen tüneteit? Ha a hölgyek tudatosan készülnek a menopauza testi-lelki változásaira, a kellemetlen változókori tünetek is könnyebben átveszélhetők.
A rossz álmok a kezdődő demencia jelei? Megdöbbentő dologra derült fény: a kutatások szerint azoknál, akik legalább heti egyszer rosszat álmodnak, négyszer nagyobb eséllyel alakul ki a demencia.
A csendben terjedő nemi betegség, ami meddőséget okozhat A meddőséghez kapcsolódó nemi betegség csendben terjed – figyelmeztetnek a tudósok –, így lehet mégis észrevenni a Mycoplasma genitalium jeleit.
„Én már nem hosszabb lábakért imádkozom, hanem jó leletekért“ Ami először csak egy kicsi foltnak tűnt valahol a fülcimpája szélén, később az egész életét átformáló üzenet lett az alig 28 éves Lili számára.
Tarsoly Mónika: „A daganatot elneveztük Tihamérnak” A mellrákról már hamarabb is hallottam, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is érintett leszek. Pedig rendszeresen jártam szűrésre. Mónika, a Think Pink kampány egyik szereplője meséli el történetét.
7 jele annak, hogy valóban egészségesen étkezel Azok az emberek, akik kiegyensúlyozott étrendet követnek, nem szenvednek táplálkozási hiányosságoktól.
Itt a válasz a nagy kérdésre: megromolhat-e a bor? Valószínűleg sokan tartogatnak otthon néhány üveg bort egy majdani „különleges alkalomra”, nem is számolva vele, hogy esetleg megromolhat. De vajon megromolhat? Eláruljuk a választ!
4 jel, ami szemproblémára utalhat gyermekeknél Iskolakezdés előtt érdemes szemorvoshoz vinnünk iskoláskorú gyermekünket, mert ha a látása nem megfelelő, rosszul teljesíthet az iskolai feladatokban.
Tumort kellett eltávolítani Khloe Kardashian arcáról Nemrégiben nagy méretű sebtapasszal az arcán fotózták le Khloe Kardashiant: a realitysztár most elárulta, milyen egészségügyi probléma volt a háttérben.
Ezzel a mozgásformával javíthatjuk a memóriánkat egy friss kutatás szerint Egy friss amerikai tanulmány szerint a különböző mozgásformák a memóriánk különböző funkcióira lehetnek hatással, de az biztos, hogy a rendszeres mozgás az emlékezőképességünknek is jót tesz.
Aggódnunk kellene, ha a tamponunk titán-dioxidot tartalmaz? Kiderült, hogy egyes tamponok is tartalmazzák, néhányan pedig a TikTokon arról számolnak be, hogy állítólag különféle egészségügyi problémákhoz vezethet.
Egy podcast, ami nem fél az öregedéstől Tudatos egészségmegőrzés? Hogyan lassítsuk az öregedést? Izgalmas podcastsorozat indult Tudatos néven, amelyben közérthetően esik szó ezekről a tudományos témákról.
Tényleg kell vitaminokat adni a gyerekeknek? Teljesen érthető, hogy minden szülő aggódik gyermeke egészségéért, de vajon kell-e vitaminokat, táplálékkiegészítőket adni a kicsiknek? Mondjuk a szakértői választ!
4 ok, amiért a testednek szüksége van arra, hogy maszturbálj Egyre aggasztóbb felmérések számolnak be a szexuális aktivitásunk csökkenéséről, pedig a rendszeres önkielégítés tényleg „semmibe nem kerül”. Ellenben nagyon fontos egészségügyi előnyökkel járhat!
4 hiba, amit te is elkövetsz fogmosás közben A megfelelő szájhigiénia nagyon fontos: elsősorban persze az egészségünk miatt, de persze a szép mosoly sem utolsó szempont. Mutatunk néhány gyakori hibát, ami a tökéletes hollywoodi mosolyod útjába állhat.