gyerekek
5 nő a boldog gyerekekért
Bemutatunk nektek öt nőt, akik bár egész jól eligazodnak a felnőtt világ kuszaságában, azért nagyon is jól tudják, hogy a bölcsek köve a gyerekeknél van – és keresve sem találhatnánk neki jobb helyet. Ők öten nem csak látják, éltetik is a színeket, amelyek a gyermeklelkek sajátjai.
Interjú a Montessori-elven alapuló, természetes játékok készítőjével, a Wabisabi Park kreatív bloggerével
Andi a gyermekei születése óta érdeklődik a természetközpontú nevelés iránt, az évek során pedig hobbiszinten kezdett el Montessori-pedagógiával foglalkozni. A folyamatos és tudatos önfejlesztésnek az lett az eredménye, hogy mára Wabisabi Park nevű Instagram-profilján, illetve honlapján is megosztja követőivel Montessori-elveken alapuló saját tervezésű játékait és DIY játékötleteit, amelyek segítségével a gyerekek észrevétlenül tanulhatnak és fejlődhetnek.
„Inkább külföldre adnak örökbe, mintsem magyar egyedülállóknak” – közleményt adott ki a Háttér Társaság
Bár a koronavírus-járványra és a hatékonyabb védekezésre hivatkozva vezette be ismét a kormány az úgynevezett rendkívüli jogrendet, a héten benyújtott két törvényjavaslatuknak valójában semmi köze a pandémiához.