Japán édesség ihlette a különleges ülőbútorokat A lekerekített szélű, élénk színekbe mártott bútorokból álló kollekció nem véletlenül kapta a Mochi nevet.
Operaénekesnő és eredendő bűn olasz gyertyákba öntve A lakásparfümöket és illatgyertyákat gyártó milánói márka különleges új kollekciót dobott piacra.
Ezért tesz jót a növényeknek, ha időnként kávéval öntözöd őket Azzal talán nem mondunk újdonságot, hogy a virágföldre szórt kávézacc remek tápanyagforrás lehet a növények számára, az viszont az újdonság erejével hathat, hogy érdemes olykor kávéval öntözni a szobanövényeket. Mutatjuk, miért!
Kis erkélyek, nagy lehetőségek A teraszon reggelizni, madárcsicsergés mellett dolgozni, este pedig onnan kémlelni az eget és számolni a csillagokat – az egyik legjobb dolog a tavaszi-nyári időszakban, hogy ezt akár minden nap megtehetjük!
5 tipp, hogy idén sikerüljön életben tartani a bazsalikomot Neked is ismerős a kókadozó, barna foltokkal tarkított, majd szép lassan elszáradó bazsalikom látványa? Pedig a boltban olyan csoda szép volt! Mit rontunk el mindig mi, akiknek sikerül az összes palántát eltenni láb alól?
Pszichedelikus latin művészet csodaszép rattankiegészítőkön A mindössze két exkluzív darabból álló minikollekció megmutatja, mennyire izgalmas tud lenni, amikor a természetes letisztultságáról híres rattant élénk színekkel dobjuk fel.
Ilyen gyakran kellene cserélni és így kellene mosni a törölközőket A törölközőinkre szeretünk mindannyian úgy gondolni, hogy puhák, melegek és illatosak, amikbe öröm belebújni fürdés vagy zuhanyzás után. A baj az, hogy a nedvességben könnyen elszaporodó kórokozók is pont erre vágynak!
Így kell tisztára mosni a fa vágódeszkát Nagyon nem mindegy, hogy hogyan és mivel tisztítjuk le a fából készült vágódeszkákat! A helyes módszerrel elkerülhetjük a fertőzéseket.
A gyerekkel nő a dizájnos etetőszék A szlovén dizájnmárka által tervezett szék tartós, környezetbarát, és – a legtöbb babaholmival ellentétben – hosszú évekig elkísérheti a családot.
7 módszer, amivel takarítás nélkül tűnik tisztábbnak a lakás Ismered a szennyestartó módszert? Ha nem, itt az ideje megtanulni!
Természet inspirálta papírlámpa A mai kedvencünk a Canopée névre keresztelt dizájnlámpa, ami környezetbarát alapanyagból, a természet organikus formáit megidézve készült.
Kedvenc szőnyegtervezőnk még sosem volt ennyire pszichedelikus Alex Proba multidiszciplináris művész négy izgalmas szőnyeget tervezett a kannabiszbizniszben dolgozó Gossamernek.
Artek – világosság, funkcionalitás, innovatív dizájn Az Arteket 1935-ben Helsinkiben alapította négy fiatal idealista: Alvar és Aino Aalto, Maire Gullichsen és Nils-Gustav Hahl.
Kézműves kincsek egy marokkói konyhából A Côté Bougie üde, mégis klasszikus illatokkal és friss trendekkel ötvözi az ősi kézműves tudást. Csoda szép gyertyákat és kézzel készített kincseket mutatunk.
Ez a trópusi virág a nyár kötelező kelléke lesz idén Ez a látványos növény tökéletesen illik a minimalista otthonokba és a legújabb trendhez, a maximalizmushoz is.
Ezzel a szobával kezdjük a takarítást, ha rendet akarunk otthon Változtathat az egész lakás állapotán, ha csak egyetlen helyiségben rakunk rendet?