Koronavírus és lelki egészség: hogyan kezeljük a honvágyat karácsonykor külföldön élő magyarként? A vírus által szétszakított családoknak 2020-ban be kell érniük a „digitális karácsonnyal”.
„Jól szeretni magunkat az egyik legnehezebb feladat” Szerencsés az, aki szinte magától értetődő módon kapja meg az önszeretet erős tartóoszlopait. Míg mások az egészséges önszeretet mibenlétét kemény munka árán élhetik csak át.
Mondhatunk nemet a rokonoknak idén karácsonykor? Jogos kételyeink lehetnek azzal kapcsolatban, jó ötlet-e a család apraját-nagyját összehívni a közös ünneplésre, és az utazás sem olyan egyszerű. Ugyanakkor nemet mondani sem könnyű a rokonok győzködésének.
5 hazugság, ami megengedett az első randin Vannak olyan apró kegyes hazugságok, amik még az első randin is teljesen elfogadhatók. Sőt, lehet, hogy még jót is tesznek!
A Z generációt viselte meg lelkileg legjobban 2020 Ez az év hatalmas lelki és fizikai terhet rótt a tizenöt és huszonöt év közötti fiatalokra. Így segíthetnek a szülők a Z generáció tagjainak.
Megtalálták a hiszti ellenszerét egyszer s mindenkorra A kisgyerekes szülők számára lehet legalább olyan fontos felfedezés a hiszti kezelési módjának megtalálása, mint a koronavírus-elleni vakcina kidolgozása.
Miért hagyják el a férfiak a beteg párjukat? Egy lesújtó diagnózis nemcsak érzelmi és fizikai megrázkódtatást okoz, de a férfiak és nők között fennálló nemi egyenlőtlenségeket is kíméletlenül a felszínre hozhatja.
„40 éves vagyok. Légyszi, ne kérdezgessétek, miért nincs gyerekem” Bármi is legyen a gyermektelenség mögött, a társadalomnak mindössze annyi lenne a feladata, hogy tudomásul vegye, és elfogadja ezt az életmódot.
Így áshatja alá a mérgező férfiasság a párkapcsolatot Nem jelent erőszakosságot a mérgező férfiasság, sokkal inkább ez egy viselkedésmód, amely a mindennapi kommunikációban, a hétköznapok ügyeihez való hozzáállásban nyilvánul meg, még látszólag szerető párkapcsolatban is.
Ezért nem követtem a hozzátáplálási táblázatokat Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről.
Határ a csillagos ég: így tesz különccé a karantén „Az online szerencsejáték megszállottjává válni teljesen más dolog, mint Barry White karácsonyi dalait énekelni munka közben, ahogy a torkunkon kifér.”
Nem alaptalan a hétfőutálat! „Olyan kultúrában élünk, amikor egy munkahelyen ünnepeljük a pénteket, a hétfő pedig a közös ellenség" – mondja a pszichológus. De valójában van alapja annak, hogy ennyire utáljuk a hétfőt?
9 tudományosan bizonyított tény a megcsalásról Számít az egyéjszakás kaland is egy legénybúcsún? És mi a helyzet ha egy közeli baráttal bonyolódik csupán érzelmi kapcsolatba párunk, szex nélkül?
Lehet boldog házassága egy nárcisztikusnak? A nárcisztikus személyiségzavarral élő embereknek a külvilág felé mutatott képük alapján úgy tűnhet, minden összejött. Sikeres karrier, boldog házasság. De mi a valóság?
10 dolog, ami tilos veszekedés után A veszekedés utáni viselkedés legalább olyan fontos, mint maga a vita.