Hogyan és mit mozogjunk lábfájással?

2022. január 15.
Ötből egy ember tapasztal lábfájást a nyugati társadalmakban, és hajlamosak vagyunk emiatt hanyagolni a mozgást is, mondván biztosan rontana a helyzeten. Valójában azonban a testmozgás kifejezetten előnyös, persze csak ha néhány dolgot tisztázunk magunkkal és az orvosunkkal előtte.

Nagyon gyakori és a hétköznapokat erősen befolyásoló dolog a lábfájás, melyet általában az idős vagy elhízott emberek problémájának tartunk, és azt is gyakran feltételezzük, hogy több nőt érint, mint férfit. Egy 2008-as tanulmány ugyanakkor rámutatott, hogy a lábfájás ötből egy 18 év feletti embert érint a fejlett világ országaiban. „A fiataloknál és középkorúaknál a sarokfájás a leggyakoribb formája a lábfájásnak – mondta dr. Kade Paterson, a Melbourni Egyetem Sporttudományi Tanszékének lábspecalistája. – A társadalom 5-8 százalékát érinti.”

„A kor előrehaladtával a lábfej esetében a nagylábujj és a boka ízületének gyulladása válik a lábfájás fő okává” – egészítette ki Kim Bennell gyógytornász.

labfajas-mozgas

Vannak olyan betegségek, melyek különösen érzékenyen érintik a lábat, mint amilyen a diabétesz és a rossz vérkeringés. Mivel a lábat használjuk a legtöbb sportnál, ha a lábfejjel problémáink vannak, az visszatarthat a fizikai aktivitástól. „Pedig a testmozgás, az izmok erősítése javítja a mozgékonyságot, rugalmasságot és egyensúlyérzéket, emellett segíti az egészséges testsúly megtartását, így csökkentve a lábakra nehezedő terhelést” – magyarázta a gyógytornász.

Emellett a mozgás pszichológiai előnyeit sem lehet elvitatni. „A mozgás boldogabbá teszi az embereket – mondta dr. Paterson. – A fájdalom lehet, hogy még mindig jelen lesz, ám jobban tolerálhatóvá válik.” Számos úton-módon csökkentheti a mozgás a lábfej fájdalmát, ám mielőtt bármibe belevágnánk, mindenképp egyeztessünk az orvosunkkal, gyógytornászunkkal. 

A legjobb órák: tajcsi és jóga

Számos bizonyíték szól amellett, hogy a tajcsi és a jóga hatékonyan csökkentheti a lábfájás. „Mindkettő remek holisztikus mozgásforma, ami azt jelenti, hogy az egész testet erősíti és fejleszti – mondta Bennell. – Az is nagy előnyük, hogy mezítláb gyakorolják őket, így még jobban erősítik a lábfej izmait és javítják a stabilitást.”

A tajcsi és a jóga is erőteljesen fejleszti az egyensúlyérzéket, ami elengedhetetlen az esések és sérülések elkerülésére, különösen idősebb korban. „Az egyensúlyérzék ilyen mértékű fejlődése szinte semmilyen más mozgásformánál nincs meg – mutatott rá Paterson. – Emellett az órák szociális hatása is érvényesül, a közös élmény több endorfint termel, ami szintén hozzájárulhat a fájdalomérzet enyhüléséhez.”

A legjobb mozdulat: lábujjhegyezés

„Szerintem a leghatásosabb gyakorlat, ha a lábfejünket szeretnénk edzeni, a lábujjhegyezés – mondta Josh Butcher lábspecialista gyógytornász. – Ha megpróbáljuk, meglepően nagy kihívást jelenthet ez az egyszerűen tűnő gyakorlat. Minden nap csináljuk, ezáltal erősödik a vádli, stabilabbá válik a lábfej és megelőzhetünk egy csomó sérülést.”

Ha a vádli izmai erősek, az megfelelően kompenzálhatja más izmok vagy ízületek hiányosságait a lábban. „Nagy szükségünk van rá, hogy a test természetes előrehajló mozdulatainál megfelelően működhessen a láb” – mutatott rá a gyógytornász.

A legjobb aktivitás: séta és futás

„A gyaloglás mindig jó, de különösen, ha a lábfejünkkel vannak problémák – mondta Bennell. – Már egy egészen rövid séta nagyon kemény menet lehet valakinek, akinek súlyos lábfájdalmai vannak, így kezdjük kicsiben.”

A futás szintén hasznos, ám csak akkor, ha már korábban is rendszeresen jártunk. „És ebben az esetben is fontos, hogy legyünk magunkkal kíméletesek és kritikusak, hallgassunk a testünkre” – figyelmeztetett a gyógytornász.

Mind a futás, mind a gyaloglás esetében elengedhetetlen a megfelelő lábbeli. „Ha a fájdalom nem túl erős és nem tart túl hosszú ideje, a futás csodát tehet. Ám ha azt tapasztaljuk, hogy ront a fájdalom erősségén, mindenképp válasszunk olyan mozgásformát inkább, ahol a lábunknak nem kell terhelést viselnie, amilyen a kerékpározás vagy az úszás például.”

A nehéz rész: ne túl gyorsan

A sportnak rengeteg előnye van, abban azonban minden szakértő egyetért: lábfájással kerülni kell a túl gyorsan túl sok terhelést. Ha hónapokon át kíméltük a lábunkat, ne akarjunk hirtelen mindent pótolni, lassan szoktassuk hozzá magunkat a mozgáshoz, ellenkező esetben a fájdalom tovább romolhat. “Egy kis fájdalom mozgás közben elfogadható – mondta Bennell. – Ám ha azt érezzük, hogy erősödik, nem múlik, pihenés közben is rosszabb, valószínűleg túlterheltük a lábat és muszáj visszavennünk.”

Forrás: The Guardian Fotó: Unsplash

Olvass tovább!