Ezért nem jó ötlet gyakran dörzsölni a szemünket

2024. április 02.
Akár allergia miatt, akár csak a megszokásból dörzsöljük a szemünket, nemcsak a külsőnkre lehet komoly hatással, hanem az egészségünkre is.
szemdörzsölés káros hatás

A számítógép képernyője előtt eltöltött hosszú napok, pollennel teli levegő, vagy csak egy ismétlődő szokás? Bármi legyen is az oka, sokan szoktuk dörzsölni a szemünket, ami – a szakértők szerint – nem jó ötlet.

A szem alatti bőr a legvékonyabb a testünkön: gondoljunk rá úgy, mintha egy rózsaszirmot dörzsölnénk erőteljesen. Ez pedig – érthető módon – nem tesz jót neki, tehát ha naponta kettőnél többször csináljuk, az már túl soknak számít.

Miért viszket annyira a szemünk?

A szakértők szerint számos egészségügyi állapot vezethet a szem dörzsöléséhez. „A szemszárazság lehet a bűnös – mondta Dr. Karyn Grossman bőrgyógyász a HuffPostnak. – Bár a dörzsölés serkenti a könnytermelést, jobb, ha a nap folyamán inkább szemcseppel kezeljük a szárazságot, és kihagyjuk a gyakori dörzsölést. Vagy beütemezünk egy látogatást egy szemorvoshoz egy alapos szemvizsgálat és – szükség esetén – gyógyszeres kezelés érdekében.”

Néha allergia tehet a szem viszketéséről.

Allergia is okozhat viszketést, ami miatt az emberek dörzsölni kezdik a szemüket, ami aztán még több viszketéshez vezet” – mondta Grossman.

Ha a viszketés már az őrületbe kerget minket, orvosi konzultációt javallott. „Néha helyi szteroidkezelésre van szükség a viszketés érzetének csökkentésére, ami megakadályozza a dörzsölésre való  késztetését – mondta Dr. Nava Greenfield bőrgyógyász. – Máskor antihisztaminok használhatók a viszketés megfékezésére.”

Mit tehet a szemdörzsölés a bőrrel?

A krónikus dörzsölés szem alatti sötét karikák kialakulásához is vezethet (Fotó: Canva)

A krónikus dörzsölés szem alatti sötét karikák kialakulásához is vezethet (Fotó: Canva)

A bőrgyógyászok azt javasolják, hogy tartsuk távol a kezünket a szemünktől, mert a megrögzött szemdörzsölés komolyan befolyásolhatja a megjelenésünket és az egészségünket. A szokás olyan következményekkel járhat, mint például:

Véreres szemek

„A dörzsölés okozhat fáradtnak tűnő tekintetet” – mondta Dr. Snehal Amin bőrgyógyász. „Véreres szemeket dörzsölés eredményezhet, mivel megsérülnek benne a hajszálerek.”

Sötét karikák

A krónikus dörzsölés szem alatti sötét karikák kialakulásához is vezethet, amit gyulladás utáni hiperpigmentációnak nevezünk. Minél sötétebb a bőrtónusunk, ez annál rosszabb lehet.

„Különösen a sötétebb bőrűek esetében gyorsítja fel  a szem dörzsölése a bőr pigmenttermelését az adott területen” – magyarázta Dr. Angelo Thrower bőrgyógyász.

Ráncok

„Ha sokszor dörzsöljük a szemünket, lichenifikáció veszélyének tesszük ki a bőrünket, ami orvosi szaknyelven a bőr megvastagodását jelenti – magyarázza Dr. Brendan Camp bőrgyógyász. „Ez szembetűnőbbé teheti a bőrünkön lévő vonalakat, amelyek kiemelik a szem körüli ráncokat. Emellett a bőrünk száraznak és pikkelyesnek tűnhet tőle.”

Szaruhártyakárosodás

„A krónikus dörzsölés nemcsak a szemhéj bőrét károsítja, hanem a szaruhártyán is okozhat mikrokarcolásokat – fejtette ki Amin. – Idővel ez a szaruhártya elvékonyodását és alakvesztését eredményezheti, ami homályos látáshoz vezethet, ez az állapot keratoconus néven ismert. A szem dörzsölése különösen veszélyes a glaukómában, azaz zöldhályogban szenvedő emberek számára, mivel a szemnyomás megugrását okozhatja.”

Fertőzések

„A szem kapu a fertőzésekre – mondta Amin. – A kezünkről vagy a levegőből származó baktériumok a szem nyálkahártyáján keresztül bejuthatnak be a szervezetünkbe.”

Hogyan hagyhatunk fel a szemdörzsöléssel?

Ha azt vesszük észre, hogy a szokásosnál többet dörzsöljük a szemünket, ezek a tippek segíthetnek abbahagyni.

  • Először is sokat számíthat, hogy figyelmesebbé válunk. Dr. Hadley King bőrgyógyász szerint a tudatosság lehet az első lépés. „A lehetséges következmények megértése segíthet növelni a motivációt a szokás elhagyására.”
  • „Az olyan beidegződéseken, mint a szemdörzsölés, a bőr piszkálása és az ajaknyalás, kognitív viselkedési visszacsatolási technikákkal lehet segíteni – mondta Dr. Claire Wolinsky bőrgyógyász. – Azt mondani valakinek, hogy egyszerűen hagyja abba, nem olyan egyszerű, amikor rögzült szokásokról van szó.”
  • „Ha kontaktlencsét viselünk, és sokat dörzsöljük a szemünket, akkor érdemes megfontolni, hogy egy ideig viseljünk inkább szemüveget, mivel az akadályként és emlékeztetőként szolgálhat, hogy kerüljük a szem körüli bőrt” – tanácsolta Camp.
  • Dr. Lynn McKinley Grant bőrgyógyász azt javasolta, hogy sminklemosó használatakor kerüljük a vattakorongokat vagy törölközőket. „Egyszerűen használjuk a kezünket, és masszírozzuk a lemosószert a bőrbe elég hosszan ahhoz, hogy kifejtse a hatását. Majd öblítsük le szintén a kezünket használva.”

Ezek segíthetnek a viszketésen

Használjunk arcmasszírozó hengert, ami segít csökkenteni a duzzanatot (Fotó: Canva)

Használjunk arcmasszírozó hengert, ami segít csökkenteni a duzzanatot (Fotó: Canva)

  • Műkönny vagy szemcsepp használata (ügyeljünk, hogy olyan típust válasszunk, amelyikhez nem lehet hozzászokni – ehhez kérjük ki a gyógyszerész tanácsát).
  • Használjunk arcmasszírozó hengert (például jádekőből vagy rózsakvarcból). „A nyirokelvezetés serkentésének köszönhetően a szemhéj bőre is egészségesebbnek, ragyogóbbnak, és kevésbé duzzadtnak hathat” – mondta Camp.
  • „Ha úgy érezzük, hogy a viszkető szemünket meg kell dörzsölni, inkább használjunk hűsítő borogatást” – javasolta Grant.
  • Dr. Joshua Zeichner bőrgyógyász egy olcsó, könnyen hozzáférhető terméket ajánl a viszkető szemekre: „Az én javaslatom a vazelines zselé – mondta. – Egyfajta védőréteget képez a bőrön, hogy megvédje azt a környezettől, és segítsen a regenerálódásában.”

„A krónikus szemdörzsölés hatásai hosszú idő után jelentkeznek, és nem biztos, hogy azonnal észrevehetők – mondta Greenfield. – De a leszokás fontos a bőr hosszú távú egészsége és megjelenése szempontjából.”

Forrás: HuffPost Fotó: Canva