Mit tegyünk, ha a gyerek lenyelt egy gombelemet? Kétszer annyi gyerek kerül a kórházak sürgősségi osztályára azért, mert lenyelt, fülébe vagy orrába dugott egy elemet, mint tíz évvel ezelőtt.
Ez az észbontó optikai illúzió elárulja, hogy versengő vagy brutálisan őszinte vagy-e Sokféle optikai illúzió létezik, némelyik megváltoztatja azt, ahogyan a körülöttünk lévő világot látjuk, mások pedig felfedhetik személyiségünk rejtett aspektusait.
Először gyűlöljük, pár hónap múlva már nem is látjuk olyan rossznak a rólunk készült képeket Veled is előfordul, hogy elborzadva nézed frissen készült szelfidet, majd amikor alig pár hét múlva újra belebotlasz a fotóba, már egész jónak látod? Elmondjuk, mi áll a jelenség mögött!
A hetvenes évek óta lázban tartja az embereket a rejtélyes lovas illúzió Bár az internetre még csak most érkezett meg, ez a festmény már 1978 óta lázban tartja azokat, akik megpillantják. Elsőre talán egyértelműnek tűnik, mégsem könnyű megmondani, hány ló is van a képen.
Az ovuláció 4 meglepő jele Ha a ciklusunk pontos, mint egy atomóra, jó eséllyel ki tudjuk számítani az ovulációnk időpontját is, máskülönben jól jöhet az alábbi néhány jel, ha szeretnénk megállapítani, hogy termékeny időszakban vagyunk-e.
Tényleg kell vitaminokat adni a gyerekeknek? Teljesen érthető, hogy minden szülő aggódik gyermeke egészségéért, de vajon kell-e vitaminokat, táplálékkiegészítőket adni a kicsiknek? Mondjuk a szakértői választ!
Csak a kivételes emberek látják az elrejtett gyűrűt Éles eszűnek és jó megfigyelőnek tartod magad? Teszteld képességeidet az alábbi optikai illúzióval, ahol mindössze 13 másodperced van rá, hogy megtaláld az elrejtett gyűrűt.
Optikai illúzió: megtalálod 8 másodpercen belül az elrejtett szívet? Ha sikerül 8 másodpercen belül megtalálnod a képen rejtőzködő szívet, azt bizonyítja, hogy valóban spontán személyiség vagy, akinek ráadásul remek a látása.
Te is zseni vagy, ha sikerül megtalálnod a képen a szívet Meg tudod találni a rejtett szívet 15 másodperc alatt? Teszteld megfigyelési készségeidet ezzel az optikai teszttel!
A 10 leggyakoribb fóbia, és amit elárulnak rólunk Az a jó az emberben, hogy bármikor bármivel és mindennel kapcsolatban képes fóbiát kifejleszteni magában.
4 ok, amiért a testednek szüksége van arra, hogy maszturbálj Egyre aggasztóbb felmérések számolnak be a szexuális aktivitásunk csökkenéséről, pedig a rendszeres önkielégítés tényleg „semmibe nem kerül”. Ellenben nagyon fontos egészségügyi előnyökkel járhat!
Mit látsz meg először a képen? Elárulja, mi a legvonzóbb benned másoknak! Nem kell mást tennünk, csak ránézni a képre és megjegyezni azt az egy részletet, ami elsőre megragadta a tekintetünket.
Mit látsz a képen? Sokat elárul arról, hogyan kezeled a problémákat Arra figyelj, amit legelőször veszel észre a TikTokon terjedő képeken!
A kiabálással nem engedjük ki a gőzt, sőt, ártunk a mentális egészségünknek John Lennon és Yoko Ono is rajongott a kiabálós terápiáért.
Egy népszerű tiktoker Budapesten járt, és elájult a Nyugati téri McDonald’stól Karim, azaz @kbexplores utazóvlogger éppen európai körútját mutogatja végig a világnak, így bukkant rá a budapesti ékszerdobozra.
Ezért tárold a kekszet mindig egy szelet kenyérrel Egy kis szelet kenyér nagy különbséget jelenthet a kedvenc kekszünknél.